Bár korábban szokása volt a tervezett éves üzemi eredményszámokat a közgyűlés elé terjesztett anyagban közzétenni a menedzsmentnek, idén nem ez történt. A bejelentésben most mindössze annyi szerepel, hogy idén az üzemelési eredmények javulására számítanak a múlt évhez képest. Meglátásuk szerint a szállodaipar idén is nehéz év elé néz, s ebben a környezetben a legfontosabb cél, hogy a 2009-ben végrehajtott költségcsökkentési intézkedések megtartása mellett a megszokott színvonalú kiszolgálásban részesítsék a csoport vendégeit.
Úgy gondolják, hogy a magyar szállodák esetében már nem kell az árbevétel további lemorzsolódására számítani, sőt enyhe növekedés is elérhető, ez azonban inkább a volumennek, semmint az árak emelkedésének lesz majd köszönhető. A Németországból érkező vendégek számának növekedésében segíthet az újranyitott németországi képviselet, de a szovjet utódállamokból is több vendégre számítanak. A belföldi vendégek számának növekedését az üdülési csekkek használatának visszaszorulása gátolhatja. Összességében az átlagos foglaltság enyhe, 1,2 százalékos növekedését tartják valószínűnek a tavalyi 57,2 százalékról. A magyar szállodáknál összességében az árbevétel 2,5 százalékos bővülését tartják elérhetőnek, s az üzemelési eredmény emelkedésére számítanak. A cseh leánynál az üzemelési eredmény enyhe csökkenését tartják valószínűnek, aminek fő oka a német betegbiztosítóktól érkező vendégek számának várhatóan 10-15 százalékos visszaesése. A szlovák leánynál a foglaltság négyszázalékos emelkedése mellett az átlagárak másfél százalékos növekedését várja a menedzsment, ami az üzemi eredmény enyhe javulását eredményezheti - áll az anyagban. Hozzáteszik, az arab világban zajló események növelik a bizonytalanságot a kilátásokat illetően.
A Danubius vezetése ezúttal sem javasolja osztalék kifizetését 2010 után. A közgyűlés módosítja a társaság alapszabályát is, a változások döntő része a tőkepiaci törvény legújabb módosítása miatt vált szükségessé, a tőzsdei kivezetéssel és átvezetéssel kapcsolatos pontok kerülnek be az irományba.
