BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Shortzárások hajthatták fel az OTP árfolyamát

2011. március 17. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jelek szerint nem a magyar piacra allokált összegek, hanem a shortzárások tartották az OTP árfolyamát február végén, legalábbis erre engednek következtetni a frissen közzétett adatok. Ezek szerint az amerikai intézményi befektetők február közepe és vége között több mint 700 ezer darabbal csökkentették OTP-részvényekre nyitott eladási pozícióikat. Míg február közepén még 6 millió 400 ezer darab részvényre volt nyitva ilyen típusú pozíció, addig ez a szám március elején már csak 5 millió 700 ezer darab volt. A jelentős pozíciócsökkentéssel olyan kevés OTP-short maradt nyitva, mint utoljára tavaly január végén, közvetlenül a görög válság kirobbanása előtt. Mivel a zárások tíz kereskedési nap leforgása alatt történtek, s az egyik magyar brókercég adatai szerint a nettó intézményi vételek nagyjából ennyit tettek ki a részvény piacán ebben az időszakban, ezért feltételezhető, hogy a február második felében megjelenő intézményi vásárlók inkább shortzárók lehettek.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet