Február első két hetében jelentősebb mennyiségű shortpozíciót zártak az OTP-részvényekre az amerikai intézményi befektetők - ez derül ki a legfrissebb adatokból. Míg január közepén még 7 millió 55 ezer darab részvényre volt nyitott eladási pozíció az egyesült államokbeli intézményi befektetők körében, addig február közepén ez a szám 6 millió 413 ezer darabra csökkent. Mint korábban írtuk, az Egyesült Államokban 2008 nyarától kötelező közzétenni a pénzügyi vállalatok részvényeire nyitott shortpozíciók nagyságát a szereplőknek. A válság során a shortállomány csúcspontját a piac mélypontján érte el 2009 tavaszán, közel 13 millió darab részvényre nyitott pozícióval. Ettől kezdve folyamatosan csökkent ez a szám, egészen 2010 tavaszáig, amikor is a Kósa és Szijjártó nyilatkozata után ismét hatalmas mennyiségű ilyen pozíció nyílt, így az állomány július elejére ismét meghaladta a 11 millió darabot. Innen lassú csökkenés indult - egészen tavaly november elejéig -, a shortpozíciók nagysága pedig azóta, egészen mostanáig, leginkább stagnálást mutatott. A mostanihoz hasonló méretű shortzárásra - amikor is két hét alatt 640 ezer darabbal csökkent a nyitott állomány nagysága - utoljára tavaly október végén-november elején volt példa, közvetlenül a magán-nyugdíjpénztári vagyon sorsával kapcsolatos bejelentések előtt. Ennél kevesebb short csak tavaly május végén volt nyitva a bankpapírra.
