A legnagyobb problémák, amelyekkel a globális részvénypiacoknak szembe kell nézniük: a vegyes jelzések a Fed részéről az amerikai gazdaság állapotáról, az európai adósságválság újabb fejezetei és a kínai monetáris szigorítás már vélhetően beépültek a várakozásokba és legalábbis jövő év elejéig nem befolyásolják jelentősen a befektetői hangulatot - írja elemzői összeállításában a Reuters. A bizonytalanság mintegy kétszázalékos eséshez vezetett eddig a november eleji csúcs óta az S&P-500-as indexben, de az év vége közeledtével, ahogy a portfóliómenedzserek minél jobb hozamokat szeretnének elérni az évzárás előtt, ismét emelkedés várható.
A gazdaság fejlődik, s az adatok sem annyira rosszak, igaz, vannak olyan mutatók, amelyek elképesztően lassú kilábalásról tanúskodnak - vélik a hírügynökség által megkérdezett szakértők, akik szerint azért a fundamentumok érzékelhető javulásának előbb-utóbb meglesz a hatása az árfolyamokra is. Az összefoglaló szerint általános vélemény az, hogy az ír piaci problémák ellenére az unió és az IMF kész határozottan fellépni egy újabb válság kirobbanásának megelőzése érdekében és az eurózóna integritásának megőrzéséért. A kockázat természetesen megmarad a piacon. Az általános vélemény szerint ami még nincs beárazva, az a válság esetleges tovaterjedése a spanyol piacra.
Alec Younnak, az S&P Equity Research szakértőjének véleménye szerint sokan lemaradtak az elmúlt hónapok emelkedéséről, ezért az év vége felé a lemaradók vásárlásai támaszt adhatnak a piacnak. David Kelly, a JPMorgan Funds szakértője szerint a részvénypiac éves szinten átlagosan tíz százalékkal emelkedhet, azonban az út rázós lesz. Várhatóan újra és újra felmerülnek a Fed kvantitatív lazítási politikájával kapcsolatban azok a kérdések, amelyek már nyáron is mély korrekcióba küldték a részvénypiacokat - hívja fel a figyelmet a szakértő.
