Több mint duplájára nőtt az AAA Auto első féléves profitja a tavalyi év hasonló időszakához képest - jelentette be a társaság az első hat hónap gazdálkodásáról szóló rövidített, előzetes tájékoztatóban. A nettó nyereség 700 ezer euróról 2,3 millió euróra emelkedett úgy, hogy eközben az árbevétel mindössze 6,5 százalékkal változott euróban. A társaság forgalma 91,6 millió euróra bővült 86 millió euróról, ugyanakkor az eladott autók száma 3,4 százalékkal, 18 840 darabra csökkent. A bevételek növekedése jórészt a május óta eltelt időszak teljesítményének volt köszönhető, ennek ellenére a cég úgy véli, a fogyasztók változatlanul óvatosak maradtak, s nincs egyértelmű és biztos jele a gazdasági fellendülésnek a régióban. Épp ezért a társaság fenntartja konzervatív előrejelzését az év hátralevő részére.
A bruttó profit 18,6 százalékkal, 3,7 millió euróval ugrott meg tavalyhoz képest, az EBITDA közel 3 millió euróval, 6,5 millió euróra bővült. A növekedés motorja a cég szerint a hatékonyságjavító intézkedések és a magasabb hozzáadott értékű termékekre, a jövedelmezőbb piacokra és a pénzügyi szolgáltatások értékesítésére áthelyezett értékesítési hangsúlynak tudható be.
