Szinte mindennek le-fel ugrál az ára világszerte mostanában, csütörtök reggel például egy euró 1,22 dollárt ért, estére csaknem 1,25-ot. De ez csak egy példa a sok közül, beszélhetnénk részvényekről, kötvényekről, más devizákról, sőt, akár az aranyról is, amely egyetlen nap alatt 3-5 százalékos esést produkált (attól függően, hogy milyen valutában számolunk). Hasonlóan heves ármozgás jellemezte a svájci frankot egész múlt héten. Mostanában hazánkban az elemzésekben a svájci frank árfolyama jobban fókuszban van, mint az euróé, amire persze magyarázat a számottevő svájcifrank-alapú hitelállomány. S ha már a devizahiteleknél tartunk, ezen a ponton jól látszik, hogy minden mindennel összefügghet és egyes instrumentumok heves ármozgása más instrumentumoknál is komoly ármozgásokat válthat ki.
Ha például végiggondoljuk, hogy nálunk a kormányzat kívánja "megsegíteni" a devizahiteleseket, s utóbbiak zömmel svájci frankban adósodtak el, világosan látszik, hogy minél erősebb a frank, a dolog annál többe kerül majd (az államnak, illetőleg az adófizetőknek vagy ha úgy tetszik, azoknak, akik nem kezdtek bele a devizaalapú hitel felvétele nevű, a bankok és egyes közvetítők által korábban meglehetősen ösztönzött szerencsejátékba). Következésképp az ország helyzete annál jobban romlik, ami visszahathat a forintra is. De továbbmenve: nem csak hazánkban volt divatban a svájcifrank-alapú hitelfelvétel...
Összefoglalva azt mondhatjuk, idegesek a piacok, az árak hektikusan mozognak.
Ez táptalaja a határidős kereskedés forgalombővülésének, hiszen nagyobb ármozgások esetén itt nagyobb lehetőségek nyílnak (nyerésre és vesztésre egyaránt persze), ami az ezt kedvelők aktivitását növeli. Az élénk spekuláció, a stop-lossok és egyéb derivatív kereskedésre jellemző technikák sűrűbb alkalmazása pedig fokozza vagy legalábbis fenntartja a nagyfokú volatilitást. Talán csak az jelenthetne ebben most némi féket, ha - mint rendesen - most is nyaralni vonulnának sokan júliusban.
Talán a felfokozott spekuláció az oka, talán az általános bizonytalanság vagy mindkettő, a lényeg, hogy trendeket - erőltetett belemagyarázások nélkül - nehéz találni. Okokat persze mindig lehet, hiszen események mindig vannak, mostanában meg különösen. Most ismét egyes országok kerültek fókuszba és az ott történtek hevesen mozgatták a piacokat. A múlt héten ilyen értelemben a húzó ország Románia és Spanyolország volt. Romániában egy tervezett megszorító csomag sok elemében nem állta ki az ottani alkotmánybíróság próbáját, ami a - megszorító csomagoknak általában örülő, elmaradásukra vagy bármilyen okból való felpuhulásukra pedig gyakorta pánikszerű eladásokkal reagáló - befektetők reakciói miatt komoly pánikot okozott. Ami érdekes: mostanában, ha egy uniós tagállamban valami ehhez hasonló horderejű dolog történik - szinte függetlenül attól, hogy az adott ország az euróövezetbe tartozik-e vagy sem -, általában azonnali és számottevő hatást gyakorol az euró (dollárral szembeni) kurzusára is.
Spanyolországgal kapcsolatban az egyre erősödő csődgyanú állt a negatív oldalon, pozitív hatást gyakorolt viszont a piacra a helyi állampapír-aukció sikere. Sikeren az értendő, hogy elkeltek a papírok - a siker ilyen definícióját persze akár siralmasnak is nevezhetjük, mindenesetre jól jellemzi a piaci hangulatot. Ilyen körülmények között és 285 körüli forint/euró árfolyam mellett kész csoda, hogy nem szálltak el a magyar állampapírhozamok. Bár némi emelkedés történt, a helyzet a számok alapján korántsem aggasztó. A kötvényaukciók nálunk is sikeresek voltak a siker korábban említett (új) értelmezésében: a papírok elkeltek, kivéve a piaci szempontból csekélyebb jelentőséggel bíró, változó kamatozású kötvényt, amelynek tervezett kibocsátási volumenét felére kellett csökkenteni. (Ez alaposan meglátszott az árán is.) A fixek hozamai azonban kulturált szinten tartózkodnak, különösen ha azt vesszük, hogy a görög (euróadósságot megtestesítő) állampapírok két számjegyű hozamokkal forognak. Ki gondolta volna néhány éve, hogy a forinthozam egyszer lényegesen alacsonyabb lesz, mint egy euróövezeti ország állampapírjának euróhozama?
