Annak dacára, hogy szerdán éves mélyponton zárt a Dow Jones Ipari Átlag, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy beköszöntött volna a medvepiac a világ vezető tőzsdéjén. Legalábbis egyelőre, és egy elmélet szerint. Charles Dow, a The Wall Street
Journal alapítójáról elnevezett Dow-elmélet szerint egy trend mindaddig érvényben van a gazdaságban és a tőzsdén, ameddig egyértelmű jel nem érkezik a megfordultára. Elmélete szerint az amerikai gazdaság állapotáról az adott pillanatban minden információ szerepel az általa kifejlesztett Dow-indexekben. Az emelkedő trend csökkenésbe történő átfordulásáról akkor lehet beszélni, ha az iparvállalatok részvényeit tömörítő Dow Jones Industrial és a közlekedési vállalatokét reprezentáló Transportation index alacsonyabb mélyponton zár, mint az előző korrekciós hullámban elért mélypontja.
Az egyedüli probléma az elmélettel, hogy viszonylag nehezen meghatározható egy alapvetően hullámzó piacon, mi számít korrekciónak és mélypontnak. Ha a kisebb, néhány százalékos ingadozásokat is ilyennek vesszük, akkor mindkét index szerdai záróértékével megerősítés érkezett, hiszen mindkét index júniusi korrekciós mélypontja alatt fejezte be a kereskedést. Ha azonban csak a nagyobb kilengéseket vesszük ilyennek, akkor egyelőre nem érkezett megerősítés a trendfordulóról. A DJ Industrial ugyan februári mélypontja alatt zárt, a DJ Transportation index azonban még mindig mintegy öt százalékkal efelett tartózkodott (lapzártánkkor). Egy 3800 pont alatti záróérték alapján lehetne igazi medvepiaci jelzésről beszélni.
Ez azonban nem kell hogy feltétlenül optimizmussal töltse el a befektetőket. Az elmélet ugyanis általában elég későn jelzi a trendfordulót, egy adott bika- vagy medvepiac felét-kétharmadát megtették már az árak, mire megérkezik a megerősítő jelzés. Akkor viszont nagyon megbízható jelet ad.
