A múlt hét végi gyengülési hullámmal aggasztó jelzések rajzolódtak ki a forint euróval szembeni áralakulását jelző grafikonon. Ezek közül a legfontosabb, hogy a 200 napos mozgóátlagot alulról felfelé metszette az 50 napos mozgóátlag, s ezzel az euró árfolyama úgynevezett aranykeresztet kapott, a forinté pedig "halálkeresztet". A két mozgóátlag metszése azért lehet kiemelten fontos, mert olyan jelzés, amelyet még a technikai elemzés eszköztárára keveset adó befektetők is szemmel tartanak. "Üzenete" pedig a következő: a forint erősödő korszakának vége, s innen további gyengülés lehet a valószínűbb.
Az euróval szembeni keresztárfolyam mindenesetre nem sok jót ígér. A gyengülést jelző trend, amely április végén indult, 262 forintos euróárfolyamnál, egyelőre töretlen, s az RSI mutató sem törte le a mozgáshoz tartozó trendvonalát. A keresztárfolyam egy nagyobb és egy kisebb sávozásból is kitört felfelé. Az egyiket a 277 és 262 forint közötti szintek határozták meg, az ebből a kitörésből számolt célár 292 forint, míg a másik 271 és 282 forint között zajlott le, az ebből számított célár szintén a 292-293 forintos tartományban található. Így technikai szemmel nagy a valószínűsége, hogy az árfolyam meglátogatja ezt a szintet.
Ahhoz, hogy a pesszimista forgatókönyveket el lehessen vetni, a következőknek kellene legalábbis középtávon teljesülnie. Egyrészt meggyőző, 280 forint alatti zárásokat kellene produkálnia az euró forinttal szembeni keresztárfolyamának, másrészt illene kikeveredni a forint gyengülését jelző trendcsatornából, amelynek alsó széle a 276 forintos magasságban húzódik.
