Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az alacsony kamatszint sokakat most fordít a tőkevédett alapok felé, mások viszont, akik befektetési jegyei mostanában lejárnak, sok esetben csalódottak. "Sok szép dologgal kecsegtettek, azután most még sincs hozam" - hasonló értelmű hozzászólásokat olvasni néha internetes fórumokon. Akik így gondolkodnak, ha talán nincsenek is sokan, valószínűleg egyáltalán nincsenek tisztában az ilyen alapok működésével, aminek számos más tényező mellett oka lehet a konstrukciók bonyolultsága, a kezdőknek szóló közérthető magyarázatok hiánya.
A tőkevédett, korábbi nevükön garantált alapok lényege az, hogy az eredetileg befektetett tőkét megvédik és emellett valamilyen piaci mutatóhoz, indexhez kötött hozamot fizetnek. Vagyis az eredeti tőke - emellett sok esetben egy szerény minimális hozam - mindenképpen jár, a további hozam pedig akkor, ha a szóban forgó index vagy más piaci mutató, árfolyam kellő mértékben emelkedik. Röviden és tömören: ha lesz emelkedés, lesz pluszhozam, ha nem lesz emelkedés, akkor pedig nem lesz. (Sokszor azonban még ez az egyszerű elv is elfelejtődik az évek során.)
Ideális esetben a lehető legegyszerűbb, mindenki számára könnyen érthető konstrukció például a következő lehetne: "Ma a BUX index értéke 25 000 pont. Ha ennél három év múlva magasabb lesz, megkapod az emelkedés 90 százalékát. Ha nem, akkor is mindenképpen visszakapod a befektetett 10 000 forintodat, plusz 500 forint minimális hozamot."
Ám ilyen egészen egyszerű megoldással - és megfogalmazással - szinte sohasem találkozni. Ha elő is fordul olyan tőkevédett alap, amely csak egy indexet használ hozama meghatározásához, az is sokszor valamilyen, a hazai átlagember számára ismeretlen indexet használ. Ezen kívül az is unikum, hogy egy kiindulópontot és egy záró időpontot hasonlítsanak össze, a legtöbbször féléves, negyedéves átlagokat számolnak, aminek a kisbefektetők 99 százaléka aligha számol utána, még akkor sem, ha értesül róla, mi a számolási metódus. Ráadásul az index vagy más mutató kiinduláskori értéke a jegyzés - és a reklámkampány - idején még nem ismert, nem lehet számszerűen a befektetők elé tárni, sőt az úgynevezett részesedési rátát sem (számpéldánkban ez 90 százalék volt).
Nemcsak az egyetlenegy indexről szóló alap ritka, mint a fehér holló, de még az is, hogy kettő legyen benne. A négy-hat indexre épülő konstrukciók már gyakoribbak, de az sem ritka, hogy tucatnyi indexről, esetleg 20-30 egyedi részvényről van szó, amelyek nemritkán még különböző súlyokkal is szerepelnek az alap hozamának számításakor. Ez már olyan fokú összetettség, amit a kisbefektetőknek rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen ésszerű időintervallumon belül vagy a rendelkezésre álló reklámanyagok felületein elmagyarázni. (Ráadásul ennél jóval szofisztikáltabb fajták is léteznek, mint a többféle indexcsoportból többféle kockázati szintű portfóliókat összeállító alapok vagy a dinamikusan változó összetételű indexek.) Fontos szerepe van a számítás metódusának is: annak érdekében, hogy a rövid távú, véletlenszerű árfolyam-ingadozásokat kiküszöböljék, a legtöbb alapnál negyedévente vagy félévente vesznek mintát a mögöttes indexek értékeiből, majd ezeket az értékeket átlagolják. Ráadásul előfordul, hogy az átlagszámításnál bizonyos korlátokat vezetnek be, például a 30 százalék alatti nyereséget vagy az efeletti emelkedést nem veszik figyelembe. Sok egyéb számítási nüansz létezik, ami még azok számára is megnehezíti a kalkulációt, akik még emlékeznek matematikai tanulmányaikra és hajlandóak ilyesmibe belebonyolódni. Következésképp sok alapnál megbecsülni is nagyon nehéz, hogy nyer-e vagy veszít, illetve ha lejárt, tulajdonképpen jól teljesített-e vagy sem.
Így aztán, ha a kisbefektető az alapvető összefüggéseket meg is értette, így megérti, hogy alapja csak tőzsdei áremelkedések esetén fog hozamot fizetni, még mindig lehet bizalmatlan vagy csalódott. Nem tud utánaszámolni annak, hogy mi miért mennyi, nem egyértelmű számára, hogy jól döntött-e annak idején vagy sem. (Ráadásul sokan hajlamosak másokat hibáztatni akkor is, ha maguk döntöttek rosszul vagy a külső körülményeken kívül más nem hibáztatható.) Néhány alapkezelő mindezt igyekszik részletes magyarázatokkal korrigálni, legalább az alap lejártakor, de nem mindegyik.
