BUX 130885.91 -0,62 %
OTP 40930 -0,41 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Meredeken zuhant a BUX

2010. február 23. kedd, 23:00

Reggel a BUX hétfői záróértéke közelében nyitott, majd onnan rögtön délnek vette az irányt. Az irányadó mutató 21 200-21 400 pont között oldalazott kora délutánig, az Ifo felmérésének vártnál rosszabb eredménye miatt csökkenésnek induló nyugat-európai tőzsdék sem tudták a sávból kibillenteni, ám a délután nyilvánosságra hozott amerikai makroadatok végül még mélyebbre lökték. A BÉT indexe a Conference Board hangulatindexének közlését követően 20 710 pont közelébe süllyedt, és innen érdemben már nem tudott korrigálni. A BUX végül 20 861,92 ponton zárt, ami 2,9 százalékos, azaz 619 pontos esést jelent.

A blue chipek közül a több mint 10 milliárd forintos forgalmat bonyolító, a kereskedés során végig meredeken zuhanó OTP részvényei szerepeltek a legrosszabbul. A BÉT-en forgó nagyobb papírok közül egyedül a Richterrel kereskedtek már nyitásban is veszteséggel, a többi blue chip az első fél órában még drágult, mielőtt veszteségeit halmozni kezdte volna.

Az OTP végül 3,8 százalékkal leértékelődve, 5448 forinton zárt, ám ennél olcsóbban, 5385 forinton is hozzá lehetett jutni a bankpapírhoz zárás előtt pár perccel. A Mol részvényeinek jegyzése az amerikai tőzsdenyitás előtt 16 930 forintig süllyedt, majd innen kúszott vissza a hajrában 17 200 forintra, s így 2,9 százalékra mérsékelte veszteségeit. A Magyar Telekom közel 2 milliárd forintos forgalom mellett 1,3 százalékkal lett olcsóbb, az utolsó kötések napi minimumértékén, 691 forinton születtek rá, bár reggel még 702 forinton is adták-vették a távközlési cég papírjait. A Richter jegyzése 40 500 forintig esett, ami 3,3 százalékos veszteség a részvényeseknek. Az Egis árfolyama 18 905 forintig csúszott vissza, ez 0,8 százalékos mínusz.

Alig akadt tegnap részvény, amely drágult volna, jelentősebb forgalom mellett ez egyedül a Pannergynek sikerült. A fő tulajdonos részvényvásárlásáról beszámoló Danubius is erősödött, ám mindössze pár száz szállodarészvény fordult meg a piacon.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet