A BÉT irányadó indexe közel 300 pontos veszteséggel indította a kereskedést, majd egy sikertelen délelőtti ostrom után délután átvitte az előző napi záróértéke szintjét. A mutató a zárószakasz eladási hajrájában azonban újra a negatív tartományba süllyedt, s végül 21 344,89 ponton, 0,1 százalékos mínuszban zárt pénteken. A blue chipek közül egyedül az OTP árfolyama emelkedett. Két vételi ajánlás is érkezett rá, az ING elemzői javították tartásról vételre, és a Goldman Sachs is elemezni kezdte, rögtön vételi ajánlással. A bankrészvény nyitásban még 5455 forintot ért, a kereskedést azonban már 5660 forinton fejezte be, ami 1,4 százalékos drágulást jelent csütörtökhöz képest, közel 13 milliárd forintos - az elmúlt napokhoz képest magas - forgalom mellett. A Mol hiába ingadozott a nap nagy részében a pozitív tartományban, a zárószakaszban hirtelen 0,9 százalékot veszített értékéből, s így 17 350 forinton végzett. Az olajpapír forgalma kevesebb mint hárommilliárd forint volt.
A Magyar Telekom jegyzése délután egészen 706 forintig süllyedt, majd innen a zárószakaszban egy forinttal feljebb húzták, így végül 1,8 százalékkal múlta alul előző napi záróértékét. A Richter alig több mint egymilliárd forintos forgalom mellett 0,2 százalékkal értékelődött le, 41 500 forintot ért a nap végére. A délutáni, rövid ideig tartó hegymenet során 41 920 forinton is gazdát cserélt. Szektortársát, az Egist is beterítette a zárószakasz eladási hulláma, a kisebb gyógyszerpapír előző napi záróárának szintjén, 19 205 forinton végzett. A kis papírok közül nagyot esett a KEG, a Pannon-Flax és a Pannunion, szépen emelkedett az Orco, az Émász és a Genesis.
