Az elemzők által vártnál gyengébb negyedik negyedéves eredményt ért el a Rába, az árbevétel rosszabb, az üzemi eredmény viszont jobb lett a becsültnél. A jelentős eltérés a pénzügyi soron adódott, vélhetően amiatt, hogy a 2008-as nem realizált veszteség visszaírását negyedévre bontotta a társaság, míg az elemzők vélhetően egyben számoltak vele. Tavaly összesen 33,9 milliárd forint árbevételt realizált a győri csoport, ami brutális, több mint 42 százalékos visszaesés 2008-hoz képest, s elmarad a menedzsment által korábban várt 35 milliárdos adattól is. Üzemi szinten 690 millió forintos nyereséget termelt a vállalat az utolsó három hónapban, így éves szinten 790 millió forint lett az operatív profit. Az adó előtti nyereség éves szinten 220 millió forint volt, ami a halasztott adóval és egyéb adótételekkel csökkentve nettó 670 millió forint veszteséget jelent.
Az EBITDA éves szinten 3,1 milliárd forint lett, míg a pénzügyi veszteség 220 millió forintra olvadt az egy évvel korábbi hatalmas, 6,287 milliárd forintról, amit akkor a nyitott fedezeti pozíciókon szenvedett el a cég.
A hatalmas árbevétel-visszaesésre rugalmasan reagált a Rába, a különböző költségsorokon 50-60 százalékos lefaragást sikerült elérniük. Az üzletágak közül mindhárom pozitív EBITDA-t és üzemi profitot termelt, a futómű operatív szinten 619, az alkatrész 205, a jármű 302 millió forintot hozott.
A futóműüzletág amerikai bevételei 60, az európaiak 51 százalékkal estek vissza, az Alkatrész Kft. exportja 59, a nagyobb részt kitevő belföldi értékesítése 34 százalékkal csökkent. A Jármű Kft. gyakorlatilag nullázta amúgy sem jelentős külföldi eladásait, a belföldi eladások 19 százalékkal csökkentek. A csoport tavaly elért 3,1 milliárdos EBITDA-jához nagyjából 12,6 milliárd forintos hitelállomány társult az év végén a cégnél, az eladósodottság így nem növekedett. A hedge-ügyletek állománya jelentősen csökkent év végén: 18 millió dollár és 53 millió euró eladási pozíció volt nyitva, ez 25 millió euróval és 4 millió dollárral kevesebb a szeptember véginél.
