BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Javult a hangulat a görög tőzsdén

2010. január 25. hétfő, 23:00

A főbb nyugat-európai tőzsdeindexek veszteséggel zártak hétfőn. A londoni parkett irányadó indexe 0,8, a párizsié 1, a frankfurti tőzsdemutató pedig 1,1 százalékkal esett vissza. Ezzel az FTSE, a CAC-40 és a DAX is negyedik napja kerül egyre lejjebb, míg az FTSEurofirst 300-as index hétfői záróértéke december közepe óta a legalacsonyabb értékére csúszott vissza, félszázalékos csökkenést követően.

Hétfőre már a defenzívnek számító, az előző napok lejtmenetét elkerülő gyógyszeripari részvények árfolyama is esett. A délelőtt még dráguló bankrészvények mögül szintén kiálltak a befektetők azt követően, hogy Washingtonban közölték: a vártnál nagyobb mértékben csökkent a használt lakások forgalma az Egyesült Államokban decemberben. New Yorkban a rekordértékű forgalomcsökkenésről szóló adat ellenére emelkedtek a mutatók lapzártánkig, a DJIA 0,6, az S&P-500 0,7, a Nasdaq 0,3 százalékkal pénteki záróértéke felett mozgott. A vételi kedvet segíthette, hogy a lakáspiaci jelentés szerint az állami adókedvezmény áremelkedést hozott a lakáspiacon decemberben - 2007 nyara óta először. A hangulat stabilizálódásának jele lehet, hogy az államcsőd veszélyével fenyegető fiskális helyzet ellenére a görög tőzsde irányadó indexe hétfőn újra emelkedni tudott, méghozzá közel 3 százalékkal.
A tech-szektor piaci átlagon aluli teljesítménye elsősorban az Ericsson vártnál gyengébb negyedik negyedéves profitjának tudható be. A múlt héten kedvező gyorsjelentéssel előrukkoló, ám eladói nyomás alá került Intel újra drágulni kezdett, miután elemzők arra figyelmeztettek, hogy a Microsoft új operációs rendszere fellendítheti a chipgyártó forgalmát. A számítástechnikai cégek közül a héten hozza nyilvánosságra eredményét az Apple és a Microsoft is.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet