A holdingtársaságban ugyan a négy tagtőzsde elvileg egyenrangú tagként vesz részt, azonban többségi tulajdonosai ugyanazok a cégek, amelyek a Wiener Börséé, így igazából egyelőre csak szervezeti változást jelent a holdingtársaság megalakulása. A holding lesz felelős a stratégiai és a pénzügyi irányításért a négy tőzsde esetében, valamint a régiós tőzsde befektetéseit kezeli, ugyanakkor az operatív irányítás változatlanul a helyi tőzsdék és annak vezetői kezében maradnak - hangzott el a megalakulás alkalmából tartott tájékoztatón.
A CEESEG AG két elnöke a Wiener Börse jelenlegi két vezetője, Michael Buhl és Heinrich Schaller lesz, mellettük egy tanácsadó testület segíti majd a cég vezetésének munkáját, amelyben helyet kapnak a nemzetközi tőzsdék jelenlegi vezérigazgatói. A tanácsadó testület feladatai között szerepel majd a csoport stratégiájának fejlesztése, valamint az integrációs projektek megvalósítása. Az új szervezeti struktúra jobban illeszkedik majd a csoport méretéhez, s jobb kereteket biztosít a nemzetközi együttműködéshez - mondta Schaller. Buhl szerint a CEESEG-nek megvan a lehetősége a további terjeszkedésre, azonban jelenleg nem folynak erről konkrét tárgyalások.
A holdingban való közös működés előnyei között a már ismert érveket sorolta fel a menedzsment, ezek az integrált piac biztosította nagyobb likviditás és a nagy nemzetközi szereplők számára biztosított könnyebb hozzáférés a nemzeti piacokhoz. Ehhez komoly segítség lesz a Xetra rendszer tervezett egységes bevezetése.
A CEESEG tagtőzsdéin jegyzett cégek jelenleg a közép- és kelet-európai tőzsdei cégek kapitalizációjának nagyjából felét teszik ki, forgalma a régiós részvényforgalom kétharmadát adja. A négy tőzsdén összesen 264 cég részvényeit jegyzik, és 170 bank és brókercég kereskedik azokkal, az adatokat összesen 152 vendor közvetíti a befektetők felé.
