BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Végül alig drágult az euró

2010. január 14. csütörtök, 23:00

A felemás, de összességében inkább negatív kicsengésű amerikai makroadatok, valamint az ECB kamatdöntő ülését követő elnöki kommentek hatására valamelyest veszített erejéből a forint - mondta el Karsai Péter, a Commerzbank devizapiaci üzletkötője. Elsősorban a vártnál rosszabb decemberi amerikai kiskereskedelmi adat hathatott a befektetőkre, de Jean-Claude Trichet Görögországgal kapcsolatos néhány kijelentése is gyengíthette a kockázati étvágyat. A nagyrészt emocionális tényezőkön kívül a pozíciózárások is a forint gyengülésének irányába hathattak. Az euró-dollár keresztárfolyamnál nem volt nagy elmozdulás, és a forint régiós társai is jobban tartották magukat a magyar devizánál. Napközben az euró-forint kurzus 266,10 és 268,10 között ingázott, végül e sáv tetején zárt. A dollár jegyzése 185, a svájci franké pedig 181,15 forintnál állapodott meg. Az ÁKK összesen 50 milliárd forint értékben hirdetett meg 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket a csütörtöki aukcióra, amelyekre több mint háromszoros túljegyzés volt. Az átlaghozamok csaknem pontosan megegyeztek az előző napi referenciahozamokkal. Az aukció után számolt új benchmarkok közül az ötéves hét, a tizenöt éves öt bázisponttal emelkedett, a többi futamidő nem változott érdemben.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet