A BÉT irányadó indexe a kereskedés zömében a pozitív tartományban oldalazott, késő délutánra azonban előző napi záróértéke közelébe süllyedt. Hiába fogyott el azonban az amúgy is mérsékelt lendület a parketten, egészen az utolsó percekig úgy tűnt, csak minimális veszteséget szenved el a BUX, ám a záró szakaszban egy indexkövető alap eladásai az irányadó mutatót is a mélybe nyomták. A BUX végül 1,3 százalékkal csütörtöki záróértéke alatt, 20 385,38 pontos napi mélypontján landolt.
A blue chipek közül egyedül a Mol tudott tovább emelkedni, az olajpapír 1,2 százalékkal, 15 980 forintra drágult, miután a nap nagy részét a 16 ezer és a 16 100 forintos sávban oldalazva töltötte, bár e szintek fölé is kitört még a délelőtti órákban, s 16 145 forinton is megfordult.
A Magyar Telekom papírjaiba fektetők délután elengedték a részvényt, amelynek árfolyama így egészen 723 forintig esett, s innen csak 2 forintot tudott korrigálni zárásig, így 0,6 százalékot veszített értékéből.
Az OTP részvényei a pozitív tartományban nyitottak pénteken, s kora délutánig előnnyel forogtak, ám a délutáni megélénkülő forgalomban túlsúlyba kerültek az eladók, s a papír árfolyama 5320 forintig süllyedt, majd az utolsó tíz percben komoly eladói nyomás alatt tovább zuhant, egészen 5260 forintig, ami 1,3 százalékos veszteséget jelent az elmúlt napokhoz képest kiemelkedő, 16,5 milliárd forintos forgalom mellett.
A Richterrel még csúfosabban elbántak, a részvény 4,2 százalékkal értékelődött le percek alatt, amikor a záró szakaszban egy indexkövető alap eladásai nyomán nyakon öntötték a parkettet a papírokkal, amelyek péntek este már csak 41 000 forintot értek, annak ellenére, hogy reggel még 43 500 forinton is megfordultak. A Richter a második legnagyobb forgalmat bonyolító részvény volt pénteken, 4,4 milliárd forint értékben született rá kötés.
