A BÉT irányadó indexe a kora délelőtti nagyarányú emelkedést követően délutánig a magasban oldalazott, egészen 20 832,66 pontig emelkedve, ám onnan a várakozásoknál gyengébb tengerentúli inflációs adat hatására gyorsan korrigált. A BUX a nap hátralévő részében hiába próbálta visszaszerezni korábbi előnyét, végül 20 723,85 ponton, 0,3 százalékkal keddi záróértéke felett fejezte be a kereskedést.
A blue chipek közül egyedül a Richter zárt veszteséggel, a nagyobbik gyógyszergyártó részvényei több mint fél százalékkal lettek olcsóbbak, a papír a nap végén 43 005 forintot ért, ám ennél jóval alacsonyabban, 42 805 forinton is megfordult. Szektortársa, az Egis is veszteséggel zárt, 0,7 százalékos mínuszban, 18 720 forinton érkezett rá az utolsó kötés.
A vezető részvények közül a Mol árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékkal. 15 855 forinton állapodott meg, miután több jó hír is érkezett az olajtársaság háza tájáról: egyrészt együttműködési megállapodás született a Mol és a RAG között a magyar mezők fejlesztéséről, másrészt a társaság megújította az INA gázüzletágának konszolidációjáról szóló keretszerződését a horvát kormánnyal.
A Magyar Telekom papírjainak jegyzése 730 forintos napi csúcsa alatt 2 forinttal, de az előző napi záróár felett 0,3 százalékkal zárt szerdán, annak ellenére, hogy a tőzsdenap nagy részében a negatív tartományban mozgott.
Az OTP-papírok délelőtti szárnyalását derékba törték a délutáni amerikai makroadatok, s bár a bankrészvény árfolyama a pozitív tartományban tudott maradni, mindössze 0,3 százalékot őrzött meg előnyéből és napi maximuma alatt 83 forinttal, 5365 forinton zárt. A legnagyobb érdeklődés szerdán is a bankpapírt övezte, ám 8,5 milliárdos forgalma alatta maradt az elmúlt időszakban megszokottnak.
