A főbb európai tőzsdék emelkedéssel zárták a hét első kereskedési napját. A bejelentésre, miszerint az abu-dzabi kormányzat 10 milliárd dolláros mentőövet nyújt a fizetési gondokkal küzdő dubai állami cégeknek, világszerte emelkedésnek indultak a mutatók, ám a korrekció ezúttal nem volt olyan heves, mint a társaságok esetleges bedőléséről szóló találgatások idején a lejtmenet. A Footsie hétfőn 1, a DAX 0,8, a CAC-40 pedig 0,7 százalékos pluszban landolt, mindhárom index a nap elején elért maximumértéke alatt végzett.
A legnagyobb érdeklődés ezúttal az emírségi kitettségekkel is rendelkező, s az elmúlt hetekben épp ezért alulteljesítő, ám a hitelek bedőlésével már nem fenyegetett bankszektort övezte. A pénzintézeti részvények iránti érdeklődést csak növelte, hogy a Deutsche Bank közölte: 2011-re 10 milliárd eurós adózás előtti rekordprofitot is megvalósíthatónak tart. A Wall Streeten forgó bankpapírok körében nem volt ennyire egyértelmű az optimizmus - a 20 milliárd dolláros részvénykibocsátását hétfőn bejelentő Citigroup papírjai több mint 5 százalékkal zuhantak lapzártánkig, magukkal rántva a szektor több szereplőjét is. Emelkedni tudott azonban a Visa, miután részvényei felkerültek az S&P-500-as listájára.
Az Exxon Mobil részvényei jelentős forgalom mellett több mint 4 százalékkal estek a hírre, hogy a társaság 41 milliárd dolláros részvénycserés ügylet keretein belül felvásárolja a tengerentúli piacon tevékenykedő XTO Energy földgáztársaságot. Az energiaszektort is elsősorban ez a hír hajtotta fel, hiszen a nyersolaj árupiaci jegyzése lapzártánkkor továbbra is 70 dollár alatt mozgott.
Az it-szektorban mozgolódást keltett az Oracle közleménye, miszerint jó úton halad az európai versenyfelügyeleti engedély megszerzésében, hogy felvásárolja a Sunt.
