A péntek délután nyilvánosságra hozott, vártnál alacsonyabb tengerentúli munkanélküliségi adat hatására világszerte megélénkült a vásárlási kedv, így a délelőtt folyamán a negatív tartományban oldalazó indexek percek alatt törtek ki a zöld mezőbe, ám egyik mutató sem végzett napi csúcsán.
Az FTSE-100 0,2, a CAC-40 1,3, a DAX pedig 0,8 százalékot őrzött meg a nap végére előnyéből. A legnagyobb európai részvények mozgását követő FTSEurofirst 300-as mutató így is kétheti csúcsán zárt pénteken, elsősorban a bankpapírok felértékelődésétől hajtva, s az index heti mérlege is pozitívumot mutat - 2,9 százalékkal került feljebb. A nap eleji emelkedésnek a Wall Streeten is csak nyomai maradtak zárásra - a DJIA 0,2, az S&P-500 0,5, a Nasdaq pedig egyszázalékos pluszban zárt. Az értékpapírok gyors felértékelődésével párhuzamosan ugyanis erőre kapott a dollár is - a zöldhasú eurójegyzése a csütörtöki 1,5050-es zárószinthez képest közel egy százalékkal került lejjebb, kifogva a szelet a tőzsdei vitorlából. Miután az euró/dollár kurzus 1,490 alá is benézett, a nyersanyagipari szektorban eladási hullám indult meg, s 76 dollár/hordó alá csökkenő olaj mellett az arany is komoly leértékelődésnek indult. A nemesfém jegyzése tőzsdezárásra közel 50 dollárt esett - ezzel a november elején megindult emelkedő trendje megtörni látszott. Az ipari fémek is drágulásnak indultak, ezzel párhuzamosan a bányaipari és a feldolgozóipari részvények jegyzése 2, illetve 1 százalékos mínuszba került. Az energiaszektor papírjai is eladási nyomás alá kerültek, végül 0,7 százalékos veszteséggel zárták a kereskedést, magukkal rántva a közüzemi cégek részvényeit is.
