Nagyarányú emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék kedden, s a délelőtt beállított szinteket zárásig sikerült megőrizni - a londoni FTSE-100 2,3, a frankfurti DAX 2,7, a párizsi CAC-40 2,6 százalékos pozitívumot mutatott a nap végén. A legnagyobb európai papírok mozgását követő FTSE-300 több mint négy hónapja nem látott mértékben, 2,5 százalékkal tudott emelkedni a vételi kedv minden szektorra kiterjedő megugrása nyomán. Az optimizmus New Yorkra is átragadt, a dollár folytatódó gyengülése mellett lapzártánkkor a DJIA és az S&P-500 1,2, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos pluszban állt.
A nagyarányú pluszoknak természetesen az előző napok Közel-Keletről szított pánikja is megágyazott, de a zöldhasú euróval szembeni leértékelődése is segített az olaj és a fémek - különösen az új, 1200 dolláros unciánkénti csúcsra futó arany - jegyzésének megugrásában s a szektorban tevékenykedő cégek felértékelődésében. Az európai és a kínai ipar vártnál kedvezőbb októberi teljesítményéről szóló makroadat csak fokozta a lendületet, az elmúlt napok lejtmenete után kínálkozó kedvező beszállási pontok tükrében a befektetők még a vártnál gyengébb amerikai feldolgozóipari adatot s a továbbra is növekvő európai munkanélküliségről szóló bejelentést is figyelmen kívül hagyták.
