Nyereséges tudott maradni a harmadik negyedévben is a jelentős átszervezéseken túlesett autókereskedő cég, az AAA Auto - áll a társaság tegnap megjelentett gyorsjelentésében. A harmadik negyedévben 0,9 millió euró profitot termelt a vállalat, szemben a második negyedévben elért 1,6 millió euróval, és az elmúlt év hasonló időszakában felmutatott 200 ezer eurós veszteséggel. Az árbevétel 42,7 millió euróra esett a második negyedben elért 47,3 millióról. A harmadik negyedéves visszaesést a társaság szezonális okokkal magyarázza. Az éves összehasonlításban elkönyvelt közel 42 százalékos csökkenés a szerkezetátalakításokkal indokolható a válság mellett, hiszen a csoport kivonult a nem megfelelően teljesítő piacokról, Magyarországról, Lengyelországból és Romániából. A válság hatására egyébként az AAA Auto "hazai" piacain, Csehországban és Szlovákiban is csökkent a kereslet a használt autók iránt. Az első kilenchavi eredmény az előzetes adatokkal számolva - hozzáadva az első féléves eredményhez - mintegy másfél millió euró, az EBITDA pedig valamivel 6 millió euró felett alakulhatott.
