A Concorde 91-ről 80-85 forintra csökkentette az Állami Nyomda részvényenkénti eredményére vonatkozó várakozását. Az eddig recessziótűrőnek vélt cégre az autóértékesítések jelentős visszaesése nyomhatta rá bélyegét, mivel több, autóhoz köthető dokumentumot is forgalmaz, matricákat és forgalmi engedélyt is. A társaság árbevételének mintegy 10 százaléka köthető ehhez a piachoz.
Az árbevétel visszaesése a harmadik negyedévben még látványosabb lehet a szegmensben, ha a hatóságok elkezdték felhasználni felhalmozott készleteiket. A közelgő választás a jövő évi tevékenységet viszont már kedvezően befolyásolhatja, ezért és néhány ígéretesnek tűnő projekt miatt a jövő évi eredmény-előrejelzést nem módosították lefelé, az változatlanul 96 forint részvényenként.
A Concorde szerint a Nyomda a harmadik negyedévben 2,75 milliárd forint árbevételt érhetett el, szemben a múlt év hasonló időszakának 3,233 milliárd forintjával. A társaság profitja 146 millió forintra olvadhatott a július-szeptemberi időszakban, ez közel 44 százalékos csökkenés a tavalyi harmadik negyedév 260 millió forintjához képest, az EBITDA 20 százalékkal lehet kevesebb, 378 millió forint, az üzemi eredmény 198 millió forintra zsugorodhatott az elemzői várakozás szerint.
