Az elmúlt két napban kibontakozó eladási hullám a kockázatosabb eszközök, így a magyar részvények piacán egyelőre még a korrekció definícióját sem éri el, bármennyire is éles volt az esés a csúcsokhoz képest. A tőzsdei szakirodalom szerint ugyanis a csúcshoz képest bekövetkezett 10 százalékos árcsökkenést korrekciónak, a 20 százalékos esést pedig medvepiacnak szokás nevezni. A BUX index a mai eséssel is 21 800 pont körüli csúcsához képest eddig mindössze 6-7 százalékkal került lejjebb, s egyelőre nem törte át lefelé a március óta tartó emelkedés alsó trendvonalát sem (igaz, nincs már messze tőle).
A korrekciós hullám időben és árban akkor érkezett el, amikor az S&P-500-as index az Egyesült Államokban elérte az 1100 pontot, s ezzel megközelítette azt a csökkenő trendvonalat, amelyet az index 2007. októberi és 2008. márciusi csúcsa jelölt ki. Ezenfelül ez az érték nagyjából félúton helyezkedik el az 1570 pont körüli csúcsérték és a 666 pontos márciusi mélypont között, márpedig Charles Dow, a Wall Street Journal alapítójának múlt század eleji megfigyelése szerint egy-egy nagyobb piaci trend hullámár-korrigáló ellenirányú mozgása az előző mozgás egy-két harmadát hozza vissza, de leggyakrabban annak felénél áll meg. A két trendvonal a következő hetekben metszi egymást, s ekkor, legalábbis technikai szemmel, eldőlhet, a bikák vagy a medvék nyerték-e a két éve tartó háború döntő ütközetét.
A magyar piacon az OTP gyakorlatilag mindent teljesített, ami április-májusban a legmerészebb emelkedéspártiak álmaiban szerepelhetett, sőt maga Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója is úgy nyilatkozott akkoriban, hogy már egy 5000 forintos OTP-árfolyammal is elégedettek lennének. A bankrészvény grafikonján egy gyönyörű fordított fej-váll alakzat rajzolódott ki az elmúlt fél évben, a nyakvonalat 3200 forint körül törte át a kurzus, s teljesítette is az abból számított 5200 forint feletti árfolyamokat. Az utóbbi hetek rallyjában azonban baljós árny vetült a képre, egy úgynevezett emelkedő ék, vagy emelkedő szárny (rising wedge), amely tipikusan a medvepiaci rallykat lezáró formáció. Ennek alsó vonala tört meg az elmúlt napokban, s ha valóban ezzel állunk szemben, akkor az ebből számított célár akár 4300-4400 forintot is jelenthet az OTP árfolyamában. A baljós jelek tehát sokasodnak, s ezért a szerencsés befektetőknek talán érdemes lehet elgondolkodniuk azon, hogy az emelkedés során szerzett profitot realizálják-e, s nem jobb-e a lelátókról végignézni, ki nyeri csatát, semmint a sűrűjében végigizgulni az eseményeket. Az OTP-re már nem igaz az, ami az S&P-500-as indexre, a bankpapír emelkedő trendje megtört.
