A Nasdaq szándékai szerint kereskedési platformján a budapesti értéktőzsde, a prágai értéktőzsde és a varsói tőzsde legnagyobb részvényei is elérhetőek lesznek - jelentette be az amerikai tőzsde. Az elszámolási hátteret a NEURO nevű piacnak az EMCF szolgáltatja. A European Multilateral Clearing Facilityben még 2008-ban szerzett tulajdonrészt a Nasdaq, a részesedést a belga Fortis banktól vásárolta. Ha megvalósul az elképzelés, akkor az OTP, a Mol, a Magyar Telekom és a Richter is elérhetővé válik a rendszeren keresztül - értesült lapunk.
Charlotte Crosswall, a Nasdaq OMX Europe elnöke szerint a döntés természetes része a csoport összeurópai stratégiájának, s a fejlesztések lehetővé teszik ügyfeleiknek, hogy a NEURO rendszeren keresztül közvetlenül elérjék ezeket a piacokat. Jan Booij, az EMCF elnöke nyilatkozatában annak örült, hogy ezeket a piacokat megbízható elszámolási rendszerrel tudják kiszolgálni.
A tervek szerint a kelet-európai részvénypiacok 2010 első negyedévében lesznek elérhetők a NEURO-n.
A Nasdaq OMX Europe saját elmondása szerint az egyik legversenyképesebben árazott kereskedési platform, jelenleg 900 értékpapírral kereskednek rajta, ezek között szerepelnek a legnagyobb európai indexekre kibocsátott ETF-ek (tőzsdén jegyzett befektetési alapok) is.
Az új rendszer adott esetben komoly versenyt támaszthat a régiós tőzsdék egybefogásán fáradozó Wiener Börsének is, amely a prágai, budapesti és ljubljanai tőzsdékben bír többségi részesedéssel. A Wiener Börse tervei szintén arról szólnak, hogy egységes kereskedési platformra tereli a régió legnagyobb részvényeit, ehhez a frankfurti tőzsdén is használt Xetra rendszert vezetné be a csoport tőzsdéin. A Nasdaq OMX-piaca komoly forgalmat is elvonhat a Wiener Börsétől, hiszen a legnagyobb brókercégek már jelenleg is rendelkeznek hozzáféréssel a rendszeréhez. A lépéssel újra beindulhatnak a tavaly év végén egyszer már megpendített lehetőséggel kapcsolatos találgatások, amelyek az OTP és a Mol budapesti értéktőzsdéről való kivezetéséről szóltak. Tavaly év végén ugyanis úgy módosították a tőkepiaci törvényt, hogy lehetővé tették a tőzsdei kivezetést nyilvános vételi ajánlat megtétele nélkül, cserébe azonban egy másik elismert, szabályozott kereskedési rendszerre kell úgynevezett "tőzsdei átvezetés" keretében bevezetni a részvényeket.
A BÉT év eleji közgyűlésén azután a két legnagyobb kibocsátó képviselői is helyet kaptak a tőzsde igazgatóságában, s ezzel az ügy elülni látszott. A tőzsdei átvezetés akkor azért kerülhetett napirendre, mivel a Mol-OMV felvásárlási harc utózöngéjeként a legnagyobb magyar cégek - szintén meg nem erősített értesülések szerint - nem teljesen érezték komfortosnak a helyzetet, hogy papírjaikat egy osztrák többségi tulajdonban lévő tőzsdén jegyzik. Akkoriban egy ellentőzsde lehetősége merült fel, a Nasdaq színre lépése azonban átvághatja a gordiuszi csomót, amelyet egy új tőzsde létrehozásának tetemes költségei jelentettek volna.
