A múlt héten pezsgőt bonthattak az emelkedésben hívő befektetők a világ tőzsdéin, hiszen a rally immár tovább kitartott a világ részvénypiacain, mint 1929-ben. Ugyanakkor a csaknem 50 százalékos emelkedés előcsalta a medvéket a barlangjukból, akik immár egyre hangosabban figyelmeztetnek, a java csak ezután következik a szenvedésnek. A bankok shortolása ugyanakkor veszélyes lehet, mert sokan teszik már ezt.
Az amerikai részvények drasztikusan túlértékeltek, mivel a pénzügyi válság utóhatásaként a fogyasztói kiadások alacsony szinten maradnak - vélte a Bloombergnek nyilatkozó David Tice, a Federated Investors Inc. vezető portfóliómenedzsere. A március eleje óta tartó emelkedésben az S&P-500-as index 12 havi gördülő EPS-e 18,65-re emelkedett, a legmagasabbra 2004 decembere óta a Bloomberg adatai szerint. Tice szerint az S&P-500-as index 400 pontig fog süllyedni a következő időszakban, s ezért ha tovább emelkednének az árak, tovább növeli portfólióiban az eladási opciók arányát.
A medvehívő szerint a márciusi mélypontok óta tartó emelkedés nem volt váratlan a hatalmas esést követően. Úgy véli, a nemzetközi részvényindexek a következő időszakban esni fognak, s benéznek majd márciusban tapasztalt mélypontjaik alá. A várható visszaesés miatt alapjaiban aranybánya-részvényeket is tart, mivel szerinte a kormányzati költések miatt növekvő deficit az amerikai költségvetésben a dollár értékvesztését fogja okozni.
A medve-alapoknak egyébként meglehetősen hasonló a működési logikájuk, s az azokat kezelők érvrendszere sem áll távol egymástól. Az egyik ilyen alap menedzsere, Doug Noland ugyanakkor a pesszimistákat is figyelmezteti, nem minden papír alkalmas a shortolásra. A Federated Prudent Bear Market Fund kezelője szerint már nem érdemes, sőt veszélyes shortokat nyitni a banki részvényekre. Ennek oka, hogy a pesszimisták részéről hatalmas shortállomány épült ki ezekre a részvényekre, amelyek ugyanakkor az első számú célpontjai a kormányzati segítségeknek. Ezért váratlan és heves lehet a bennük elinduló felfelé hullám, amit az elmúlt néhány hónap is jól példáz. Szerinte az olyan papírok a jó shortcélpontok, ahol még kicsi az esésre játszó befektetők aránya. Ilyenek lehetnek a kiskereskedelmi cégek részvényei és a ciklikus fogyasztási javakat előállító cégek papírjai, amelyek felfelé indultak a gazdaság magához térésében reménykedő befektetők vásárlásai során.
