A BÉT irányadó indexe kétnapos emelkedés után pénteken újra pirosba fordult, és bár a nap elején még tartani tudta magát a csütörtöki szintek közelében, délutánra - egyebek mellett a nyugat-európai, illetve tengerentúli hangulat változására is reagálva - komoly veszteségeket gyűjtött. A BUX 11 178 ponton, 3,4 százalékos veszteséggel zárt, alig több mint száz ponttal napi mélypontja felett. A blue chipek mind csökkenéssel zártak, a legnagyobb arányú veszteségek a Richtert és a Molt érték.
Az OTP Bank papírjainak árfolyama 3,8 százalékkal, 2083 forintra esett, a bankpapír pénteki záróára mindössze 46 forinttal haladta meg a napi minimumértékét, ugyanakkor a nap elején még 2180 forint közelében is kereskedtek vele. A Mol jegyzése a negatív hangulatú amerikai tőzsdenyitás után tízezer forint alá került, végül 4,15 százalékos mínuszban, 15 forinttal napi minimuma fölött, 9940 forinton zárt a papír.
A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama nagyarányú kilengéseket mutatott pénteken, a jegyzés egy húszforintos sávban mozgott, majd mindössze egy forinttal a napi átlagár alatt, 528 forinton, a csütörtöki záróértékhez képest 1,3 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
A Richter volt a legrosszabb teljesítményt nyújtó blue chip pénteken a pesti parketten, a nagyobbik gyógyszergyártó 4,2 százalékkal csütörtöki záróára alatt landolt a hét utolsó kereskedési napjának végén. A gyógyszerpapír ugyan korrigálni tudott a 25 650 forint körüli mélypontokról, ám az utolsó kötést így is csak 26 200 forintos árfolyamon regisztrálták. Kisebbik szektortársa, az Egis szintén jókora veszteséget halmozott fel, 2,3 százalékos mínuszban zárt.
