Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter hétfőn jelentette be a tengerentúli bankrendszer talpra állítását megcélzó, módosított bankmentő csomag részleteit, amelyet kitörő lelkesedéssel fogadtak a New York-i tőzsdék. A bika tengerentúli tombolását az európai piacok is megérezték, a délelőtti lendület csak fokozódott zárásig. A londoni parkett 2,9 százalékos, a frankfurti 2,7 százalékos, a párizsi 2,8 százalékos előnnyel zárta a napot. Az elmúlt hetek medvepiaci rallyja 8-11 százalékos emelkedést hozott az európai parketteken, az elemzők többsége pedig úgy véli, a jelenlegi trend tovább folytatódhat. Lapzártánkkor a New York-i irányadó mutatók a Nasdaq kivételével rendre 4 százalék fölötti emelkedést jeleztek.
A bankmentő csomag a pénzintézetek részvényeinek árfolyam-emelkedését segítette a leginkább, hiszen a befektetők már most azt latolgatják, hogy az amerikai bankok hitelezésének újraindítása milyen hatással lehet európai társaik megítélésére. Nem elhanyagolható szempont, hogy Geithner terve alapján nem a kormány vállalná egyedül magára a toxikus eszközök eltakarítását, de a jelenlegi konstrukció szerint a pénzintézeteket és a biztosítókat is bevonná ebbe a folyamatba, természetesen megfelelő garanciák vállalása ellenében. Egyes szakértők kétkedésüknek adtak hangot a kezdeményezéssel kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy ez meggyorsíthatja a veszteségleírásokat, akár olyan mértékben is, hogy az újabb piaci pánikot okozzon.
A bankszektor mellett figyelemre méltó volt még az európai autógyártók emelkedése is azt követően, hogy a Daimler közölte: részvénykibocsátás révén újabb tőkeemelést hajtott végre a hétvégén, melynek eredményeképp az Aabar Investments vált a legnagyobb részvényessé a Mercedest is gyártó cégben. A forrásbevonásnak a társasággal szorosabb együttműködést tervező BMW részvényesei is örültek.
