BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A tengerentúl adta, majd el is vette

2009. március 17. kedd, 23:00

Az európai tőzsdéken keddre véget ért az öt napja tartó medvepiaci rally, ám a veszteségeket némiképp mérsékelni tudta, hogy az Egyesült Államok lakáspiacáról szóló legfrissebb adatsor kellemes meglepetést okozott a befektetőknek. Nyolc hónap óta először növekedett a lakásépítések száma a tengerentúlon, ráadásul rögtön több mint 20 százalékkal, de az újonnan kiadott építési engedélyek száma is növekedni tudott, fordulatot sugallva a több mint két év óta lebénult piacokon.
A Footsie 0,2 százalékkal, a CAC-40 0,9 százalékkal, a DAX pedig 1,4 százalékkal került lejjebb a nap végére a Bayer 10 százalékos zuhanása nyomán. Lapzártánkkor a tengerentúli mutatók mind emelkedésben voltak, a Dow Jones 1,1, az S&P-500 1,6, az elmúlt napokban rendre alulteljesítő Nasdaq pedig 2 százalékos pozitívumot mutatott.
Az európai mélyrepülést a nyersanyagipari cégek esése vezette, a bányaipari vállalatok ugyanis rendre rossz hírekkel álltak elő; az Alcoa osztalékcsökkentésről adott hírt, az ArcelorMittal pedig hiába cáfolta az FT értesülését, miszerint kedvezményes részvénykibocsátásra készül mintegy 5 milliárd euró értékben, hiszen azt nem tagadhatta, hogy idővel tőkeemelésre szorulhat. A bányavállalatok hosszú távú megítélésének is árthat a Rio Tinto jelentése, amelyben közli: nem számít a nyersanyagárak idei fellendülésére annak ellenére sem, hogy Kína nyersanyagéhsége tovább nőhet 2009-ben.
A tengerentúli tech-rallyt az Apple és a Dell részvényei vezették, de az AMD és az Intel is emelkedni tudott. Előbbi új termékekkel rukkolt elő kedden, míg a chipgyártók iránti érdeklődést a JP Morgan elemzése váltotta ki, miszerint a pc-ipar helyzete a korábbi borúlátó előrejelzéseknél jobb lehet az idén.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet