A Citigroup még a múlt héten közölte: az év első két hónapjában a várakozásokon felül teljesített. Az állami lélegeztetőgépre kapcsolt nagybank állapotjelentése is elég volt a befektetőknek, hogy lázas vásárlásba kezdjenek a csődre árazott bankok között, e hétre is átnyúló rallyt indítva el ezzel világszerte. A hétfői kereskedési napon a Barclays hozta lázba a piacokat azt követően, hogy a brit pénzintézet közölte: megválna iShares alapkezelőjétől, hogy elkerülhesse a kormányzati mentőövet. Az UBS bejelentése, miszerint vezéráldozatot hoz a kilábalás érdekében, szintén emelte a szektorral szembeni bizalmat. Obama elnök is megtámogatta a bankszektort azzal, hogy közölte: a kormány megakadályozza, hogy az állami irányítás alá vont AIG dolgozói bónuszokat kapjanak.
A londoni parketten minden csökkenő jegyzésű papírra két dráguló részvény jutott, így nem csoda, ha a Footsie közel háromszázalékos pozitívummal zárt a kereskedést. A DAX 2,3, a CAC-40 3,2 százalékkal tudott emelkedni. Lapzártánkkor a tengerentúli indexek is komoly drágulást jeleztek, a DJIA és az S&P-500 1,8 százalékos emelkedőnél járt, csak a techszektor-túlsúlyos Nasdaq toporgott pénteki záróértéke körül. A tengerentúli rallyt hétfőn a gyógyszeripari szektor részvényei táplálták, hiszen jelenleg ennek az ágazatnak a nagyobb szereplőiben látják a növekedési potenciált a befektetők.
Szakértők szerint komoly rallyra annak ellenére sem számíthatunk, hogy a hét eleje mentes volt az újabb rossz hírektől, hiszen sok társaság eddig nem adott iránymutatást az idei évi teljesítményére vonatkozóan, így velük szemben kitart a bizalmatlanság. A kételyeket az is erősítette, hogy az ING közölte: a pénzintézeteket és az olajcégeket nem számítva mintegy 43 százalékos eredménycsökkenésre számít az európai cégeknél 2009-ben.
