BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az OTP és a Richter tartotta a BUX-ot

2009. március 1. vasárnap, 23:00

A BÉT irányadó indexe pénteken délután veszteségbe fordult, végül 1,9 százalékos mínuszban, kevesebb mint 40 ponttal napi minimuma fölött, 10 190 ponton zárta a kereskedést. A blue chipek közül egyedül az OTP és a Richter tudott a pozitív tartományban zárni. A parkettről 547 forinton, 1,3 százalékos veszteséggel levonuló Magyar Telekom papírjaival pénteken nem kereskedtek a csütörtöki záróérték felett, míg a Mol mindössze a nyitás utáni első percekben mutatott emelkedést. A negyedik negyedéves gyorsjelentését péntek hajnalban nyilvánosságra hozó olajtársaság egész napos lejtmenetet követően 8900 forinton, 6 százalékos árfolyamveszteséggel fejezte be a hetet. A részvényt annak ellenére nyomták le a befektetők, hogy vesztesége az elemzői várakozásoknál kisebb lett, ráadásul a menedzsment közölte: a hasonló mértékű, készletátértékelésből származó veszteségek egyszeriek voltak.
Az OTP a nemzetközi trend ellenében tudott közel 2 százalékos emelkedéssel zárni, bár a tengerentúli piacok határidős indexeinek New York-i tőzsdenyitás előtti mélyrepülése egy időre a mélybe nyomta az árfolyamot. A bankpapír forgalma meghaladta a 10 milliárd, záróára pedig az 1600 forintot. A részvényárfolyam 81 forintos sávban mozgott a nap folyamán, az aljat 1528 forinton, a plafont pedig 76 forinttal záróára felett, 1685 forinton találta meg. A Richter már túl volt egy komoly délelőtti hegymászáson, amikor a nemzetközi piaci hangulat változása hirtelen a reggeli szintekre, 24 200 forintig taszította le az árfolyamot, ám zárásban a befektetőknek sikerült a csütörtöki zárószint fölé, 24 505 forintig felrántaniuk a jegyzést. A kisebb részvények közül az Émász volta a legkeresettebb, az energiaszolgáltató 2 százalékos emelkedéssel, 24 500 forinton zárta a hét utolsó kereskedési napját.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet