A BÉT irányadó indexének mélyrepülését az OTP részvényárfolyamának szabadesése idézte elő szerdán. A napot 5 százalék körüli emelkedéssel indító bankpapír délután hirtelen szabadesésbe kezdett, amelyet csak pár percre állított meg a részvény kereskedésének ideiglenes felfüggesztése. Az OTP jegyzése 1420 forinton találta meg a mélypontot, ahonnan azonban zárásig jelentősen korrigálni tudott; az utolsó kötés 1515 forinton, a keddi záróárhoz képest 6,7 százalékos mínuszban érkezett a bankpapírra, melynek forgalma megközelítette a 10 milliárd forintot.
Az OTP-esés miatt a BUX újabb negatív rekordot állított fel 9736,65 pontnál nem sokkal négy óra után, innen azonban még 150 pontot emelkedett a mutató, amely zárásban 4,2 százalékos veszteséget jelzett. (Múlt hét pénteken 9832,40 pontnál jelezte a BUX befektetői bizalom mélypontját.)
A vezető részvények mind veszteséggel forogtak a pesti parketten. A gyorsjelentését holnap nyilvánosságra hozó Mol 9000 forinton fejezte be a kereskedést, bár délelőtt - az osztrák szektortárs gyenge negyedik negyedéves profiteredménye ellenére - ennél 515 forinttal magasabb szinteken is érkeztek kötések az olajpapírra.
A Richter a nap nagy részében együtt mozgott a BÉT irányadó indexével, a reggeli órákban még emelkedett, ám a nap végére már csak 22 800 forintot ért. A 2,4 milliárd forintos forgalmat bonyolító gyógyszerpapír 3,8 százalékos veszteséget realizált a szerdai kereskedési nap során, árfolyamkilengése közel 1600 forint volt. A Magyar Telekomot ennél is látványosabb, 4,7 százalékos veszteségek érték a nap végére; 4 forinttal napi minimuma felett, 530 forinton zárt a részvény.
