A nagy nyugat-európai pénzintézetek részvényeinek emelkedését kihasználva növekedtek a főbb európai tőzsdeindexek. Az optimizmust segítették az Egyesült Államok lakáspiacáról érkezett, a negatív várakozásokra rácáfoló makroadatok. Így a Footsie 3,9 százalékos, a DAX 3,5 százalékos, a CAC-40 pedig 3,7 százalékos emelkedéssel zárt hétfőn azt követően, hogy az elmúlt héten végképp eltűntek az év eleji emelkedés nyomai a nagyobb nyugat-európai parketteken. A legnagyobb mértékben a Barclays részvényei emelkedtek, zárásra több mint 70 százalékos előnnyel, közel 90 pennyért cserélt gazdát Londonban a részvény. A Barclays vezetősége hétfőn közölte: nem szorul tőkeemelésre, hiszen megfelelő tartalékokkal rendelkezik, ráadásul utolsó negyedévi eredménye is jobb lesz a várakozásoknál.
Az ING részvényeinek árfolyama is szárnyra kapott azt követően, hogy a holland kormány garanciát vállalt a pénzintézet subprime-hátterű eszközeinek 80 százalékára. A cég egyúttal azt is közölte, megválik vezérigazgatójától és 7000 dolgozójától, utóbbi lépésével egymilliárd eurót kíván megtakarítani. Az ING-papírok árfolyama közel 30 százalékkal ugrott meg. Jól fogadták a BNP Paribas bejelentését is a befektetők, miszerint a cég első veszteséges negyedévét követően részesülni kíván a kormányzati mentőövből.
A tengerentúlon a Pfizer által bejelentett Wyeth-felvásárlásra figyelt mindenki, egészen addig, amíg a National Association of Realtors közölte: a várakozásokkal ellentétben nőtt, mégpedig mintegy 6,5 százalékkal a használtlakás-eladások száma tavaly decemberben. A kedvező makroadatra emelkedéssel reagáltak az irányadó indexek. Lapzártánkkor a DJIA 0,8, az S&P-500 1,1, a Nasdaq 1,3 százalékos emelkedést mutatott. New Yorkban a lelkesedést korlátozta, hogy számos társaság elbocsátásokat jelentett be; egy nap alatt összesen 50 ezer állás megszűnéséről tájékoztattak a cégek.
