BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Komor kilátások az OTP előtt

2009. január 25. vasárnap, 23:00

A negatív tartományban nyitott, majd az OTP 2300 forintos támaszának áttörését követően egészen 11 226 pontig zuhant a BUX a hét utolsó kereskedési napján, mielőtt délután újra emelkedni kezdett. A BÉT irányadó indexe végül 11 670,41 ponton fejezte be a kereskedést, ami 0,2 százalékos emelkedést jelentett a csütörtöki záróértékhez képest. A BUX teljesítményét (az OTP kivételével) a nap folyamán csendesen kapaszkodó blue chipek segítették.
A reggel még 8560 forinton is gazdát cserélő Mol végül 9100 forintos részvényenkénti árfolyamon, 2,1 százalékos előnnyel zárt, a szokásosnál jóval alacsonyabb, 1,5 milliárd forintos forgalom mellett. Az olajpapír teljesítményét jócskán túlteljesítette a Magyar Telekom, amely 2,3 milliárd forintos forgalom mellett 3,2 százalékkal tudott emelkedni, 573 forintra. A távközlési cég papírjainak árfolyama csak pillanatokra nézett be a csütörtöki záróár alá, pénteki teljesítménye alapján a Telekom volt a legstabilabb blue chip a pesti börzén.
A Richter nap végi meredek emelkedése csak arra volt elég, hogy tengerszintre hozza az árfolyamot, amely így a pénteki zárásban a csütörtökivel megegyező 29 600 forinton állt. A gyógyszerpapír ugyan továbbra drágábban forog is az év eleji szinteknél, ám a napon belüli 28 485 forintos minimumértéke azt jelzi, van hová esnie a részvénynek.
A nap fekete báránya a 2240 forinton záró OTP volt. Elemzők korábban már figyelmeztettek arra, hogy a 2300-as szint eleste kulcsfontosságú lehet a bankpapír számára, hiszen itt számos stop-loss megbízás élesedhet, a pénteki eseményekből pedig látszik, hogy a nap folyamán 2156 forinton is gazdát cserélő papír számára megközelíthetetlen távolságba kerültek az egy évvel ezelőtti, csaknem 8000 forintos szintek. A bankpapírnak a pánik miatt kiemelkedő, 11,3 milliárd forintos forgalma volt.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet