Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A hét vezető befektetési bankból négy a dollár további erősödésére számít 2009-ben, három pedig a gyengülésére.
Amennyiben viszont a közbenső előrejelzési pontokat is figyelembe vesszük, a piac várakozása világosabbá válik: a második félévben a hétből öt bank számít a dollár értékvesztésére.
Alapvetően ugyanazokat a tényezőket tartja fontosnak majdnem mindegyik bank, ha az euró/dollárról van szó, a különbség csupán abban van, hogy mikor történik a "rezsimváltás", mikor kerekednek felül a dollár számára kedvezőtlen erők. A kérdés tehát a többség szerint nem az, hogy gyengül-e a dollár belátható időn belül, hanem hogy mikor. 2008 második felében jellemzően a dollárt erősítő tényezők voltak túlsúlyban. Ilyen volt például a híres-hírhedt "deleveraging", durva fordításban a tőkeáttétel csökkentése. Praktikusan ez annyit tesz, hogy a befektetők rohamtempóban kezdték el felszámolni a kamatkülönbségek kihasználását célzó carry ügyleteket, ahol alacsony kamatozású devizából finanszírozzák magas kamatozású deviza vételét. A jen és a svájci frank mellett az elmúlt években a dollár is népszerű finanszírozási devizává vált, köszönhetően a Federal Reserve rendkívül gyors és minden más jegybankot megelőző kamatcsökkentéseinek. Mivel a carry ügyletek csak alacsony volatilitás, vagyis stabil piacok és magas kockázati étvágy mellett üzemképesek és 2008 pont ezek hiányáról szólt, ezért a befektetők igyekeznek minél hamarabb megszabadulni az ilyen típusú pozícióktól, ez pedig a definíció szerint a finanszírozó devizák - köztük a dollár - erősödését okozza. Végső soron ugyanaz a motiváció, a kockázattól való menekülés, a biztonság keresése volt egy másik, szintén a dollárt erősítő tényező mögött: a befektetők szó szerint megőrültek a vágytól, hogy amerikai állampapírt vásárolhassanak. Október-november legsötétebb napjaiban előfordult, hogy rövid lejáratú állampapírok negatív hozam mellett cseréltek gazdát. A tízéves állampapír hozama közel negyvenéves mélyponton van. S végül, de nem utolsósorban a jegybanki kamatok konvergenciája is a dollárt támogatta 2008 második felében. A Federal Reserve ugyanis a korábbi recessziókhoz képest is példátlan határozottsággal csökkentette kamatait 2007 szeptembere óta, míg a fejlett jegybankok többsége csak az idén nyáron jutott ugyanerre az elhatározásra.
Azok az elemzők, akik szerint a dollárban annak ellenére van még tartalék, hogy az elmúlt hat hónapban 15 százalékot erősödött az euróval szemben, azt mondják: mivel a piacokat alapvetően továbbra is a recessziós félelmek és a kockázat elutasítása határozza meg, ezért változatlanul az előbb említett három tényező dominálja majd az eseményeket. A többség azonban a jelek szerint úgy gondolja, valamikor az év folyamán hangsúlyváltás következik be és a piac egyre inkább a jelen problémáira adott gazdaságpolitikai válaszok középtávú következményeire összpontosít. (Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy 2009-ben az amerikai gazdaság felívelése is elkezdődik majd, de mindenesetre már nem lehet nagyon messze.) A Fed a fejlett világ valaha látott legagresszívabb monetáris lazítását produkálta: az irányadó kamat praktikusan nulla, és a jegybank már jócskán benne van a "mennyiségi lazítás" szinte ismeretlennek számító területén: szeptember és november között a Fed mérlegfőösszege több mint kétszeresére nőtt. A monetáris bázis, vagyis a szűken vett pénzmennyiség 40 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti mértéket: a mennyiségi lazítással az évtized első felében szintén kísérletező japán jegybank a rendszer többéves fennállása alatt soha nem jutott el ilyen mértékekig. Az amerikai fiskális politika szintén nem ismer határokat, legalábbis egyelőre: a hivatalba lépésre váró Obama-adminisztráció a hírek szerint a GDP körülbelül 6 százalékának megfelelő élénkítő csomagra készül, ezáltal a 2009-es deficit megközelítheti a 10 százalékot.
Bár a fiskális lazításra egyértelműen szükség van, egyelőre szó nincs az államháztartás középtávú fenntarthatóságát biztosító intézkedésekről. Amint az előrejelzésekből látszik, a piac úgy gondolja: ilyen monetáris és fiskális politika mellett a dollár előbb vagy utóbb gyengülésre van ítélve.
