Szerdától péntekig szünetelt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ám az ünnepek előtti utolsó kereskedési napot veszteséggel zárta a BUX. A BÉT irányadó indexe 3 százalékkal hétfői záróértéke alatt, 12 405 ponton landolt kedden, hajszálnyival a zárás előtt elért minimumértéke felett és 340 ponttal napon belüli maximumértéke alatt, annak ellenére, hogy a hét első kereskedési napján még volt némi lendület a mutatóban. A BUX továbbra is jócskán a hónap közepén elért 11 740 pontos mélypontja fölött ingadozik, ám mostani eredményével a december eleji szinteket közelítette meg újra.
A blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom árfolyama tudott emelkedni, szerény 0,4 százalékkal, 552 forintra, de a kisebb papírok közül jól szerepelt a Rába is, amely több mint 3 százalékkal haladta meg hétfői záróárát kedden, amikor 645 forintra emelkedett a részvény jegyzése.
Az eredmények nem, de a forgalom ünnepi volt a pesti parketten, ahol a Mol kapta a legtöbb figyelmet a maga 3,1 milliárd forintos forgalmával. Az OTP részvényeire mindössze 2,3 milliárd forint értékben érkezett kötés, ami egy átlagos nap felével sem ér fel. Ennek ellenére mindkét részvény veszteségei szembetűnőek voltak; a Mol jegyzése 5,5 százalékot, az OTP-é 2,4 százalékot esett, előbbi 10 300, utóbbi 2913 forinton zárt. A harmadik legnagyobb forgalmat bonyolító papír, a Richter 3,6 százalékos mínuszban, 27 750 forinton fejezte be a keddi kereskedést.
