A várakozásoknál nagyobb mértékű kamatvágások sem tudtak fordítani az európai tőzsdék lejtmenetén csütörtökön, mint ahogy az amerikai elnökválasztás után a tengerentúlon is hiányzik az optimizmus. Az ECB ugyan a várakozásoknak megfelelő, 50 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be, ám a Bank of England és a svájci jegybank is meglepetést okozott a vártnál nagyobb mértékű kamatvágással. Ennek ellenére a vezető európai börzék rendre a negatív tartományban zártak, az Egyesült Államokban pedig folytatódott a második napja tartó nagyarányú zuhanás azt követően, hogy a washingtoni kormányzat közölte: az állástalanok aránya októberben 25 éves csúcsot döntött. Az euróalapú részvényeket tömörítő Dow Jones Stoxx-600 index 5,6 százalékos, a Footsie 5,7 százalékos, a CAC-40 6,4 százalékos, míg a DAX ennél is nagyobb mértékű, 6,8 százalékos eséssel zárt. A New York-i indexek lapzártánkkor 3,5-4 százalék körüli veszteséget mutattak.
Az öreg kontinensen a nyersanyagipari cégek részvényei vezették az esést, a londoni indexet pedig a bányatársaságok veszteségei húzták a mélybe, azt követően, hogy a szektor legnagyobb szereplői profitveszteséget jelentettek a harmadik negyedévre vonatkozóan. Mind Európában, mind a tengerentúlon kiemelkedő volt az érdeklődés viszont az állampapírok iránt. A tőkepiacokkal szembeni bizalmatlanságot jól jelzi, hogy az Egyesült Államokban a biztonságos befektetésnek számító kétéves lejáratú papírok hozama újra a Bear Stearns bedőlését követő alacsony szinteket érte el.
A médiát is elérte a válság a tengerentúlon; a Wall Street Journalt is kiadó News Corp. pénzügyi évének első negyedéves eredménymutatói 30 százalékkal visszaestek az előző év azonos időszakához viszonyítva, a társaság részvényei erre reagálva 16 százalékot zuhantak.
