Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Kevésbé látványos módon, de továbbra is izgalmas események történnek a nemzetközi devizapiacon. Az euró/dollár a két héttel ezelőtti 1,46-os szintről egy héttel ezelőttig lejött egészen 1,3460-ig, új egyéves mélypontra, majd az elmúlt napokban 1,35-1,37 között stabilizálódott. A dollár/jen két hete még 106-on volt, múlt péntekre viszont már 98,5-re is lesüllyedt, ami az elmúlt hat hónap legalacsonyabb szintje. Hétfőn-kedden viszont a dollár már visszaerősödött 102-re. A dráma továbbra is inkább az opciós piacon zajlik: amikor múlt hét pénteken az amerikai részvénypiac várt volatilitását mutató VIX index soha nem látott magasságokba, 70 százalék környékére emelkedett (csak emlékeztetőül: a részvénypiac hosszú távú átlagos volatilitása körülbelül 20 százalék), akkor a devizáknál is elszabadult a pokol, s az euró/dollár implikált volatilitása 22, a dollár/jené pedig 29 százalékra, vagyis a tipikus szintek kétszeresére-háromszorosára ugrott. A félelem lett úrrá a devizapiacokon is.
Visszatérve az árfolyamszintekhez, az euró/dollárt az mozgatta az elmúlt két hétben, hogy éppen melyik régió bankrendszere volt bajban. Amíg az amerikai bankok tartottak nagyobb tempóban a szakadék felé, addig a dollár gyengült, aztán amint Európa kezdett felzárkózni ebben a kétes versengésben, a dollár erősödött. A pár hete még sok európai gazdaságpolitikai döntéshozó által is főleg amerikai problémahalmaznak tartott jelenségek ma már kétségtelenül közös gondjai szinte az összes fejlett piacnak (talán egyedül Japán a kivétel). Ma már ott tartunk, hogy az óceán két oldalán a döntéshozók gondolkodásmódja is konvergál egymáshoz, s érdekes módon az innovátor, a kezdeményező szerepét most már inkább Európa játssza.
Az Egyesült Államok eddig még elsősorban abban gondolkodott, hogy felvásárolja a bankok kétes eszközeinek egy részét és ily módon juttat nagyobb mértékben likviditást, kisebb mértékben tőkét a meggyengült pénzügyi szektorba. A jelek szerint először Európa (azon belül is az eurózónán kívüli Nagy-Britannia) jutott arra a felismerésre, hogy a fő probléma az alultőkésítettség, s ezért közvetlen tőkeinjekciókra van szükség. Ugyanerre a lépésre az amerikai kormány csak hétfőn szánta el magát. A lényeg azonban az, hogy a politika az Egyesült Államokban és Európában egyaránt tudomásul vette a helyzet komolyságát és tettekkel bizonyítja, hogy tényleg mindenre hajlandóak a rendszer stabilizálása érdekében. Mivel a két régió jelen pillanatban nagyjából ugyanott tart a probléma kezelésében, valószínűleg ezért is tudott az euró/dollár konszolidálódni az elmúlt napokban. Ami a távolabbi kilátásokat illeti, érdemes észrevenni, hogy az eurózóna mennyivel kényelmesebb helyzetből vág neki a pénzügyi szektor elengedhetetlenül szükséges, de beláthatatlan költségekkel járó megmentéséhez: míg az amerikai államháztartási hiány idén a GDP négy százaléka körül lehet, a külső hiány pedig megközelíti az öt százalékot, az eurózónában a folyó fizetési mérleg egyensúlyban van, az államháztartási deficit pedig körülbelül másfél százalék.
A dollár/jen esetében a mozgatórugó továbbra is az, ami az elmúlt pár évben volt: a deviza szerepe a tőkepiaci ügyletek finanszírozásában. Amint azt már számos alkalommal boncolgattuk, a közelmúlt jelentős tőkeáttételre épült pénzügyi eszközpiaci felfutásában komoly szerep hárult a jenre mint alacsony kamatozású finanszírozó eszközre. Az aktuális piaci helyzetben a jelszó a "tőkeáttéttelenítés", magyarul a hitelből finanszírozott pozíciók leépítése. S ennek természetes következménye a jen erősödése. A piacon jelenleg többé-kevésbé konszenzus van abban, hogy mivel a tőkeáttétel még jó ideig persona non grata lesz a globális tőkepiacokon, ezért egy komolyabb jengyengülésnek nem sok esélye van.
