Az élelmiszer-alapanyagok drasztikus emelkedése márciusban a rizst is elérte, és bár a világ fele számára alapvető élelmiszernek számító termék árfolyama az elmúlt esztendő során kétszeresére nőtt, a nagybevásárlások csak most kezdődnek meg az árupiacon - vélik a szakértők.
A rizs jegyzésében az elmúlt négy nap során tapasztalt radikális ugrás hatására az árupiacok megemelték a gabonaféle árfolyam-emelkedésének maximális napi limitjét a korábbi 0,5 dollárról 0,75 dollárra, és további, 50 százalékos limit-up módosításokra lehet számítani, akár már ma is - számolt be Siklér Gyula, a Solar Capital Zrt. üzletkötője. A termék árfolyama a chicagói árutőzsdén tegnap közel 3 százalékkal emelkedett, így 100 font rizsért már 21,6 dollárt kell fizetni, míg tavaly április elején még mindössze 11,6 dollárért cserélt gazdát a gabonaféle.
A világ két legnagyobb exportőre, Thaiföld és Vietnam közölte, az ültetések a szokásosnál lassabb ütemben haladnak; míg a várakozások szerint április első hetére már a területek 15 százalékát hasznosítani kellett volna, addig a tényleges teljesítmény mindössze az ültetvények 11 százalékát fedte le. A várható hiány kivédése érdekében a két ország számára a hazai kereslet kielégítése prioritást élvez; Thaiföld az ellátás stabilizálását szem előtt tartva és az idén várható további 25 százalékos áremelkedés féken tartására megemelte a rizsexportját sújtó vámot.
A Fülöp-szigetek, a világ legnagyobb importőre ezzel párhuzamosan jelezte szándékát, hogy 1 millió tonna rizst vásárolna az országban fellépő rendkívüli hiány enyhítésére - egészítette ki a képet Siklér. Az ázsiai ország korábban rizsszükséglete 15 százalékát importból szerezte, ám ez az arány az idén akár 42 százalékra is emelkedhet.
A Világbank szerint az alapélelmiszerek és az energia elmúlt hat évben tapasztalt jelentős drágulása zavargásokhoz vezethet Mexikótól Jemenig.
