A dollár relatíve erősen kezdte a múlt hetet, egészen 1,5350-ig erősödött az euró ellenében, a hét végén viszont már ismét 1,58 fölött járt a keresztárfolyam, nem volt messze a március közepi 1,59-es történelmi csúcstól. A dollár/jen ugyanakkor teljesen stabil volt, 98,8 és 101 között mozgott. A rövid távú likviditási problémák rendeződni látszanak a globális tőkepiacokon, a Fed példa nélküli intézkedései egyelőre hozták a tőlük remélt stabilitást. A Bear Stearns bukása után az amerikai jegybank megnyitotta a közvetlen hitelfelvételi lehetőséget a befektetési bankok előtt is, pár nap alatt fel is futott az állomány közel 40 milliárd dollárra, azaz a Wall Street aktívan használja a lehetőséget. Sikerrel lezajlott a Fed első értékpapír-kölcsönzési aukciója is, amelynek keretében a befektetési bankok likvid állampapírt kölcsönözhetnek a Fedtől, fedezetként pedig akár AAA minősítésű - akármit is jelentsen ez manapság - jelzálogkötvényt is adhatnak. Az első árverés során 75 milliárd dollárnyi likvid papír került így ki a piacra.
Az elmúlt hónapok során a Fed több mint 400 milliárd dollárnyi pótlólagos likviditást nyomott a rendszerbe, vagy már ténylegesen is lebonyolított tranzakciók, vagy a jövőre vonatkozó kötelezettségvállalás révén. (Fontos azonban tudni, hogy a bankrendszerben lévő összlikviditás mennyisége ezektől az intézkedésektől nem változott, a jegybank folyamatosan a monetáris politikáról döntő nyíltpiaci bizottság által meghatározott szinten tartotta az alapkamatot. A Fed azonos alapkamatszint mellett ugyanannyi pénzt kínál, csak éppen más ügyfélkörnek, más futamidőre, más fedezettel, összességében könnyebben elérhetően és rugalmasabb feltételekkel.) A jegybank nagyon agresszív és nagyon kreatív lépései a jelek szerint valamennyire megnyugtatták a befektetői idegeket, a pénzügyi rendszer mintha a legrosszabbon már túl lenne, a likviditáshiány miatt bekövetkező önmegsemmisítés esélye számottevően csökkent. Más kérdés persze, hogy a piac és a Fed három héttel ezelőtt is azt hitte, hogy az addig megtett lépések elegendőek lesznek a likviditási helyzet kezelésére, s aztán jött a Bear Stearns esete.
A hét elején a piac értékelte is a Fed igyekezetét, a dollárba vetett bizalom kezdett erősödni, ennek volt köszönhető az egészen 1,5350-ig süllyedő euró/dollár. Aztán a pénzügyi stabilitási kockázatról a makrogazdasági kockázatokra került át a hangsúly, így ismét volt indok a dollár eladására. A Case-Shiller index szerint februárban év/év alapon már több mint 10 százalékkal estek az amerikai lakóingatlanárak, s ez az érték a szélesebb földrajzi területet átfogó OFHEO index szerint is -3 százalék. Az amerikai fogyasztó egyáltalán nem érzi jól magát, a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe 4 éves mélypontra süllyedt, ezen belül pedig a várakozásokat követő alindex 34 éve nem volt olyan alacsony, mint márciusban. A növekedési előrejelzések egyre lejjebb csúsznak, most már az eddig a legoptimistábbak között számon tartott JP Morgan Chase is stagnálást vár az első negyedévre és a reál-GDP egyszázalékos csökkenését az április-júniusi periódusra. A piac mindezzel összhangban 60 százalékos esélyt ad egy újabb 50 bázispontos kamatcsökkentésnek a soron következő, április végi Fed-ülésen, vagyis az alapkamat a várakozások szerint 1,75 százalékra süllyed.
Az eurózónában a múlt héten közzétett nemzeti üzleti bizalmi indexek ugyanakkor változatlanul egészséges gazdasági növekedésről tanúskodtak, a német Ifo index már harmadik hónapja zsinórban emelkedik, s a francia Insee index is gyakorlatilag ott van, ahol tavaly ősszel. A legújabb német inflációs adatok alapján viszont könnyen lehet, hogy az eurózóna márciusi év/év inflációja eléri a 3,5 százalékot, ami nagyon messze van a jegybank inflációs céljától. Nem csoda, hogy Jean-Claude Trichet a múlt héten ismét megerősítette, a jegybanki alapkamat jó helyen van a jelenlegi 4 százalékos szinten. Amíg ez az eurózóna számára előnyös relatív növekedési helyzet nem változik, nincs is miért tartós dollárerősödésre számítani.
