Egy ötnapos eladási hullámot követően újra bevásárlási láz uralkodott el a világ tőzsdéin, amelyet az Egyesült Államok gazdaságára vonatkozó, a vártnál kedvezőbb makroadatok is alátámasztottak. A szerdai kereskedés hangulatán jelentős mértékben javított a hír, miszerint az amerikai Ambac Financial viszontbiztosító nagybankok által tervezett tőkeemelésére még a nap folyamán sor kerülhet; a tengerentúli kereskedés három órájában az addig közel 6 százalékot ugró társaság részvényeinek kereskedelmét fel is függesztették. A 600 európai részvény mozgását nyomon követő Dow Jones Stoxx index szerdán újra emelkedésnek indult, 1,7 százalékkal meghaladva a keddi kereskedés előtt legutóbb 2002-ben elért alsó küszöböt.
Az irányadó indexben számon tartott társaságok részvényeinek forgalmi értéke a spekulációk szerint túl nagy mértékben esett az általuk közzétett eredményekhez képest, így indokolttá vált azok megtámogatása. Az emelkedésben élen jártak a pénzpiaci és a technológiai szektor papírjai; a Nokia és a Siemens mellett a tech-szektort erősítette az Infineon Technologies is, míg a Credit Agricole, a Deutsche Bank és az HSBC által vezetett bankszektort némileg visszahúzták a Londonban továbbra is támadás alatt tartott pénzintézetek, úgy mint a 3 százalék körüli veszteséget elkönyvelt RBS és Lloyds TBS.
Az olaj 100 dollár körüli árfolyama ellenére is megugrott a légitársaságok jegyzése azt követően, hogy a Goldman Sachs javított a szektor megítélésén. Az Egyesült Államok irányadó indexei lapzártánkkor emelkedést mutattak, a Dow Jones 0,6, az S&P-500 0,7, a Nasdaq pedig 0,9 százalékos előnyt gyűjtött össze, annak ellenére, hogy a várakozásokat meghaladó makrogazdasági mutatók továbbra sem festenek előnyös képet a tengerentúli gazdaság helyzetéről.
