Az Állami Nyomda úgy csinálta tavaly, ahogy azt egy a befektetői bizalom elnyeréséért dolgozó cégnek csinálnia kell. A negyedik negyedéves hajrának köszönhetően a saját menedzsmentje által előre jelzettet, sőt még az optimista elemzők becsléseit is 4-5 százalékkal meghaladó éves profitról számolt be gyorsjelentésében. A részvénynek a korábban elért csúcsokhoz képest megtépázott árfolyama két százalékkal emelkedett a jó hír hatására.
A rekordnagyságú, a tavalyit mintegy 100 millió forinttal meghaladó 1,158 milliárdos profitot ráadásul csökkenő árbevétel mellett sikerült hoznia, ami alapvetően három okra vezethető vissza. Egyrészt a parlamenti és az önkormányzati választásokhoz kapcsolódó 900 millió forintos 2006-os bevétel tavaly hiányzott, a portfóliótisztításnak betudhatóan is mintegy 600 millió forintnyi forgalom esett ki, s az egyik partner a tárgyévben nem ismételte meg előző évi, 500 millió forintos biztonságifesték-rendelését.
A biztonsági termékek forgalma összességében 14 százalékkal, a kártyaalapú termékekből származó bevételek 7 százalékkal növekedtek, eközben a nyomtatványoké 24 százalékkal zuhant, jórészt a választások kiesése miatt. A portfóliótisztítás a hagyományos nyomdatermékekre nyomta rá bélyegét, itt 32 százalékos az elmaradás 2006-hoz képest. Az EBITDA tavaly 2 milliárd forintra nőtt, ami 8 százalékos bővülést jelent. A cég készpénzállománya 1,7 milliárd forint fölé emelkedett december végére, ez megfelelő alapot adhat a már régóta beígért akvizícióhoz. Ezt egyébként várja is a piac, a Concorde friss elemzése ugyanis ezzel is számol, amikor úgy véli, a tavalyi 785 forintot meghaladó, 900 forintos részvényenkénti eredményt is elérheti az idén a nyomda.
