Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A legfrissebb rekord ellenére határozott trendet továbbra sem lehet fellelni az euró/dollár alakulásában, a jegyzés 1,44-1,49 között fluktuál tavaly november óta. A dollár/jen szintén rövid távon is "oldalra mozog", az árfolyam a múlt héten 107-108,5 között ugrált, szinte szabályos szinuszritmusban.
Az euró/dollár esetében a változatlanul a relatív kamatvárakozások tűnnek a domináns befolyásoló tényezőnek. Ami az amerikai kamatvárakozásokat illeti, a januári inflációs adatok számos elemző szerint problémát okozhatnak a Federal Reserve számára. A hagyományos fogyasztói árindex maginflációs mutatója szerint ugyanis az árszínvonal az elmúlt 12 hónapban 2,5 százalékkal bővült. A jegybank által jobban kedvelt, a lakossági fogyasztás deflátorából számolt maginfláció 2,2 százalékos éves szintemelkedésről tanúskodik. Akárhogyan is nézzük tehát, az infláció az Egyesült Államokban jelenleg magasabb, mint azt a Fed szeretné: a jegybank implicit inflációs célja, amit a piac több jegybankár ilyen-olyan megnyilatkozásából szűrt le az elmúlt évek folyamán, 1-2 százalék között van.
A piac egy jelentős része egyúttal azt is gondolja, hogy a jelenlegi körülmények között hiba kizárólag a maginflációra koncentrálni, s ehhez a véleményhez a múlt héten csatlakozott a Fed egyik regionális kormányzója, Charles Plosser is. Az energiahordozó- és élelmiszerárak kiszűrésével készülő maginflációs indexek mögött az a filozófia húzódik meg, hogy ezek a komponensek rövid távon sokat ingadoznak különböző kínálati oldali sokkok miatt, hosszabb távon azonban igazodnak az általános árszínvonal dinamikájához. Számos megfigyelő szerint azonban amit most látunk, nem átmeneti jelenség az energiahordozó- és élelmiszerárakban, hanem hosszú távú, strukturális trend, elsősorban a feltörekvő gazdaságok nagyobb világgazdasági súlya miatt. Márpedig ha ez tényleg így van, akkor a jegybankoknak a teljes inflációt kell figyelembe venniük döntéshozataluk során, hiszen végső soron mandátumuk az árstabilitás fenntartására szintén a teljes fogyasztói kosár tekintetében van megfogalmazva. A januári adatok szerint a teljes amerikai infláció év/év alapon már 4,3 százalékon áll. A kockázat nyilvánvalóan az, hogy az amerikai háztartások és vállalatok előbb-utóbb szintén tartós jelenségként kezelik a magindexen kívüli tételek gyors áremelkedését, beépítik azt inflációs várakozásaikba, s akkor a jegybank számára lényegesen nehezebbé és költségesebbé válik az inflációs cél elérése.
Összességében a legújabb inflációs számok azt a tábort erősítették, amelyik szerint a Fed stagflációs problémával néz szembe, s a romló növekedési kilátások ellenére nincs szabad keze a kamatok további csökkentését illetően. A konszenzus még nem ez, de az árfolyamokban azért látszik a stagflációs világkép elterjedése: pár hete a befektetők még majdnem százszázalékos biztonsággal árazták a Fed funds futures árakban a 2,25 százalékos alapkamatot áprilisban (tehát 75 bázispontos csökkentést vártak a következő két döntéshozó ülésre), most ez a valószínűség már "csak" 70 százalék.
