A nemzetközi tőzsdei hangulatot megint a bankszektorból jövő rossz hírek uralták hétfőn mind Európában, mind a tengerentúlon. A G-7 múlt heti tokiói találkozóját követően a német pénzügyminiszter kijelentette: számításaik szerint a másodlagos jelzálogpiac egyesült államokbeli válsága által előidézett veszteségek akár a 400 milliárd dollárt is elérhetik.
Párizsban a Société Générale 5,5 milliárd eurót akar begyűjteni azzal a részvénykibocsátással, amelyben múlt pénteki záróáránál 39 százalékkal olcsóbban kínálja majd papírjait. A cég ezzel a pénzzel akarja kitömni azt a 4,9 milliárdos lyukat a büdzséjén, amelyet szélhámos kereskedője ütött a bedőlt üzleteivel. A frankfurti börzét az IKB Deutsche Industriebank bénította meg több mint 20 százalékos zuhanásával azt követően, hogy a hétvégén nyilvánosságra került: a pénzintézetnek legalább 2 milliárd euróra van szüksége az életben maradáshoz. A Footsie 1,3, a CAC-40 0,6, míg a DAX 0,4 százalékos veszteséggel zárt.
A Goldman Sachs kellemetlen felütéssel indította az e heti kereskedést az Egyesült Államokban. A brókercég közölte: a tőkeáttételes felvásárlásokhoz nyújtott kiegyenlítetlen hiteleik eddig nem látott veszteséget is okozhatnak a tengerentúli bankoknak. Az AIG lapzártánkig több mint 10 százalékot veszített értékéből annak hatására, hogy a világ legnagyobb biztosítótársasága bejelentette: újra kell értékelnie a tőkeáttételes felvásárlási üzletekhez nyújtott hitelek tőkegaranciájának elszámolását a 2007-es évről szóló pénzügyi nyilatkozatában.
A technológiai szektor azonban erőre kapott a Yahoo közleményének hatására, amelyben elutasítja a Microsoft keresetlen felvásárlási ajánlatát és további növekedést helyez kilátásba szektorban.
