Itt a vége Amerikában a tőzsdei áreséseknek, a következő 12 hónapban emelkedő üzemmódba válthatnak a vezető részvényindexek, ha hinni lehet a Bloomberg elemzésének. Januárban ugyanis 13 év óta először a bennfentes személyek vásárlásainak szintje meghaladta - 1,44-szeresen - a bennfentes eladásokét, amire pedig 1995 óta nem volt példa a világ legnagyobb tőkepiacán. Egyébként 1988 és 1995 között hét alkalommal vettek többet a bennfentesek, mint amennyit eladtak, és az ilyen hónapokat követő egy évben átlagosan 21 százalékkal emelkedett az S&P-500-as index. A statisztikában hívők szerint a bennfentesek tranzakcióit ezért érdemes nyomon követni, mivel ők azok a piaci szereplők, akiknek közvetlen rálátásuk van a cégek gazdálkodására. A mostani helyzetben a hírügynökség által megkérdezett szakértők egyértelműen jó jelnek tartják a bennfentes vételek nagy arányát, ez ugyanis azt jelzi, hogy a cégvezetők szerint a gazdaság visszaesése nem lesz olyan drasztikus hatással a tőzsdei vállalatok eredményességére, mint amire a piac számít az árfolyamok alapján. (A képhez hozzátartozik, hogy novemberben még azt ünnepelték a szakírók, hogy az eladások aránya 1,68-ra csökkent a vételekhez képest.)
A piac túladottságát mutathatja az is, hogy januárban rekordméretűre nőtt a short-pozíciók aránya a Wall Streeten. A hó végén a New York-i tőzsdén jegyzett részvények 3,7 százalékára volt nyitva eladási pozíció. Ehhez hasonló arányt utoljára 1931-ben, a nagy gazdasági válság idején mértek ugyanott. Igaz, a piac csak 1932 augusztusában érte el a mélypontját, 41,22 pontos Dow Jones-indexértéknél, a csúcsot korábban a 29-ben beállított 381,17 pont jelentette.
A bennfentesek nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is aktív hónapot tudhatnak maguk mögött, bár itt az erre vonatkozó statisztikák jóval rövidebb múltra tekintenek vissza. A Deutsche Bank felmérése szerint a január 24-ét megelőző 50 napban a figyelt 522 európai cég bennfentesei átlagosan 153 ezer eurót költöttek saját részvényeik vásárlására. A felmérés kezdete, 2004 júliusa óta 50 napos időszakonként az átlagos eladási volumen csak 13 600 euró volt. A bennfentes eladásokon és a short-pozíciók arányán kívül más okot is találhatnak maguknak az optimisták a bizakodásra. Vasárnap a New York Giants nyerte az amerikai foci döntőjének számító Super Bowl-mérkőzést, s ez a hívők szerint áremelkedést jelent az év hátralevő részében az amerikai tőzsdéken (Napi, 2007. január 31.).
