A Federal Reserve monetáris tanácsa rendhagyó ülésén 75 bázispontos kamatvágásról határozott, ami nemcsak a hétfőn rendkívüli veszteségeket felhalmozó európai tőzsdéknek jelentett mentőövet, de a hétfői ünnepnap miatt a hét során először nyitva tartó és erőteljes mélyrepüléssel indító tengerentúli indexeket is magasabbra húzta. A londoni Footsie a bejelentést megelőző 0,6 százalékos mínuszból 2,9 százalékos pluszt csinált zárásig. A DAX több mint 2 százalékos hátrányt gyűjtött össze a délelőtt folyamán a hétfői záróértékéhez képest, a bejelentést követően azonban már a zöld tartományban állt, igaz, végül majd 0,3 százalékkal a pirosban fejezte be a napot. Párizs is kedvezően reagált, több mint 100 ponttal emelkedett a hír hatására, végül több mint 2 százalékos emelkedéssel fejezte be.
Hétfőn szinte megsemmisítő erejű támadást intéztek a bankszektor részvényei ellen, a befektetők ugyanis arra spekuláltak, hogy a pénzintézetek újabb veszteségekről adhatnak számot, és továbbra is tartja magát a tengerentúli hitelbiztosítók leminősítésével kapcsolatos félelem. A világvége-hangulat eredményeképp mind az FTSE-100, mind a páneurópai Dow Jones EuroStoxx 600-as index a legnagyobb veszteséget szenvedte el 2001 szeptembere óta. Kedden azonban épp a bankrészvények csökkentették némiképp a hétfői veszteségeket, miután az HBOS 8, a Royal Bank of Scotland 9, a UBS pedig közel 6 százalékkal emelkedett. A tengerentúli befektetők lassú emelkedésnek indították a vöröslő indexeket, lapzártánkig jelentősen mérsékelve a nyitáskor felhalmozott veszteségeket. A kereskedés első harmadában a Dow Jones 1,1 százalékos, az S&P-500-as 1,4, míg a Nasdaq 2 százalékos mínuszban tartózkodott a pénteki záróértékhez képest.
