A nyugat-európai tőzsdék enyhe mínuszban zártak, de az Egyesült Államokban sem volt túl pozitív a hangulat: a kereskedés kezdetekor tapasztalt enyhe emelkedés hamar semmivé vált, egy órával a nyitás után már enyhe mínuszban álltak az indexek. Ám az amerikai recessziós félelmek sem tudták lehúzni a budapesti tőzsde irányadó indexét, amely 0,9 százalékkal, 25 476 pontra emelkedett hétfőn jelentős, több, mint 32 milliárd forintos forgalom mellett. Most az a részvény húzta fel a BUX-ot, amelyik pénteken még padlóra küldte: az OTP. A bankpapírból több mint 24 milliárd forint értékben vásároltak a befektetők, 1,3 százalékos emelkedés után 8400 forinton fejezte be a kereskedést.
A többi blue chip is a pozitív tartományban zárt. A legjobban a Richter szerepelt, amelyért 1,5 százalékkal adtak többet, így 2,2 milliárdos forgalom után 41 000 forintos záróár alakult ki. A Mol 0,8 százalékos emelkedés után 23 600 forinton állt meg. A Magyar Telekom is a nyertesek közé tartozott, 0,2 százalékos növekedés után, 1,8 milliárd forintos forgalom mellett 912 forinton állt meg. A másik gyógyszerpapír, az Egis is jól szerepelt, a 19 105 forintos záróár 1,6 százalékos emelkedést takar. Az FHB-részvények azonban nem tudták felvenni az OTP diktálta lendületet, aránylag erős, 205 milliós forgalom mellett 2,6 százalékot rontva hullottak a mélybe, ami 1752 forintos árat jelent. A nap vesztese a Genesis lett, amely 40 milliós forgalom mellett fogott padlót; a 2440 forintos ár 4,7 százalékos zuhanás következménye.
