Nem mutattak számottevő elmozdulást a főbb nyugat-európai részvényindexek, a DAX 0,1 százalékkal gyengült, az FTSE 0,2 százalékkal erősödött, a CAC pedig stagnált. A várakozásoknak megfelelően mind a brit jegybank, mind az ECB változatlanul hagyta az irányadó kamatot, megerősítve ezzel a befektetők újjáéledő bizalmát. Az európai tőzsdéket harmadik napja az újból erőre kapó bankszektor vitte előre csütörtökön. A Northern Rock részvényei tegnap is nagyot lendítettek a Footsie-n azt követően, hogy a Citigroup közölte, a brit bank felvásárlásáról szóló tárgyalások egyensúlyának helyrebillentése érdekében több mint 5 milliárd fontot tud a potenciális kérők rendelkezésére bocsátani. Végéhez közelednek az ABN Amro Bank felvásárlását megelőző tárgyalások, tegnap felfüggesztették a holland bank részvényeinek kereskedelmét, hiszen péntekkel lejár a versenyben maradt kérők ajánlattételének határideje. A felvásárlásban érdekelt cégek részvényei egyaránt jelentős emelkedést regisztráltak. Az arany árfolyamának harmadik napja tartó zuhanása érzékenyen érintette a bányavállalatok részvényeit is. Az Anglo American papírjai 1,3 százalékot, míg a Rio Tinto részvényei 2 százalékot estek a londoni tőzsdén.
A tengerentúli részvényindexek kezdetben esést mutattak a csütörtökön nyilvánosságra hozott makroadatok hatására, amelyek a munkanélküliek számának szerény növekedéséről és az ipari megrendeléseknek a vártnál jóval nagyobb visszaeséséről szóltak. A részvényindexek enyhe emelkedést mutattak a kereskedés első harmadában. A blue chipek közül a Pfizer szerepelt a legjobban azt követően, hogy bejelentette, kutatás-fejlesztési részlege élére új vezetőt nevezett ki. A nap legnagyobb vesztesének a NutriSystem bizonyult. A fitneszcég részvényeinek árfolyama több mint 30 százalékot esett azt követően, hogy bejelentette, csökkenti harmadik negyedévi eredmény-előrejelzését
