Napok óta a PM sajátos ajándékilleték-értelmezésétől hangos az egész pénzvilág (NAPI Gazdaság, 2006. november 15., 2. oldal), és sokan már látják is az adott esetben milliárdos nagyságrendű váratlan befizetés Damoklesz-kardját a fejük felett. Mint ismeretes, az illetéktörvény tervezett módosítása lehetővé tenné, hogy az egymással 100 százalékos tulajdonosi kapcsolatban álló vállalkozások ezentúl 11–21 százalékos „kedvezményes” ajándékozási illetéket fizessenek az amúgy általános 40 helyett. Csak éppen a magyar cégek közül egyik sem fizetett eddig effélét.
A változás – főként ha az adóhatóság öt évre visszamenőleg próbálná meg érvényesíteni igényét – tőzsdei cégek sorát hozná lehetetlen helyzetbe. A magyar társaságok közül többen – elsősorban a legnagyobbak – éltek a leányvállalatoknál történő tőkeemelés bonyolult procedúrája helyett az ingyenes vagyonátadás lehetőségével, ha konszolidációs körükön belül akartak tőkét átcsoportosítani. (Egy évtizeddel ezelőtt az állam is ilyen módon tőkésítette fel – persze illetékfizetés nélkül – 12 milliárddal a privatizáció előtt álló Budapest Bankot, amiből aztán botrány is lett, ha nem is ezért.) Az ajándékozási illeték kiterjesztése a vagyonátadásra – megfigyelők szerint – már csak azért is problematikus, mert míg a magánszemélyeknél az ajándék mint fogalom alapvetően kívül esik az üzleti racionalitás körén, addig a vállalati életben – főleg anya- és leánycégek között – az ingyenes vagyonátadás a racionális üzleti döntések egyik lehetősége a tőkeemelés, illetve tőkekivonás mellett. Élt is ezzel a lehetőséggel jószerével az összes, holding formában működő tőzsdei cég.
Akadnak a társaságok között olyanok is, amelyeknél az ingyenes vagyonátadás még csak nem is a tőkeallokációval kapcsolatos szabad üzleti döntések egyike, hanem törvényi kötelezettség. A közműtársaságokat EU-direktívák kötelezik arra, hogy záros határidőn belül végrehajtsák az úgynevezett „unbundligot”, vagyis a közüzemi hálózat szétválasztását...
Éppen erre alapozva a tőzsdei áramszolgáltató társaságok kérdésünkre egyöntetűen állították, elképzelhetetlennek tartják, hogy a közüzemi szolgáltató és elosztó tevékenység szétválasztása, ami július 1-jéig kötelezően végrehajtandó feladat, illetékfizetési kötelezettséggel járjon. Más tranzakciókkal kapcsolatban sem a Démász, sem az Elmű–Émász páros nem tudott arról nyilatkozni, hogy mekkora terhet jelentene számukra az öt évre visszamenőleges esetleges befizetési kötelezettség, még vizsgálják, hogy egyáltalán felmerülhet-e náluk ilyen.
Hasonlóan kevés konkrétummal szolgált a Mol, ahol csak abban voltak biztosak, hogy a 2004-ben végrehajtott gázüzletág-leválasztás során végrehajtott tranzakciókat a törvény eleve mentesítette az adó- és illetékfizetési kötelezettség alól. A tőzsde másik zászlóshajójának, az OTP-nek nem volt ilyen nagy és látványos tranzakciója, de a tőkeátcsoportosítás lehetőségével éltek néhányszor. Kevéssé valószínű, hogy a jobbára csak külföldi leányvállalatokkal rendelkező gyógyszercégeket sújthatná az illetékfizetési kötelezettség. Mindazonáltal a cégeket vélhetően váratlanul érte az újabb állami sarcigény, és könnyen lehet, hogy alaposabb vizsgálattal már a nagyokat is jelentős befizetések terhelnék.
Az utóbbi öt év egyenként is 100 milliárdot meghaladó vagyonátadásait figyelembe véve az újabb sarc a legrosszabb esetben visszamenőlegesen mintegy 200 milliárd forintot vehet ki általában a cégek, illetve – a tőzsdei cégek esetében – az adott ügylet időpontjában még csak nem is tulajdonos jelenlegi részvényesek zsebéből. Hogy mindez hogy állja ki a jogbiztonság próbáját, alighanem még sok per tárgya lesz.
Korányi Tamás G.