Nem kevesebb, mint nyolc befektetési alap létrehozására adott engedélyt egyszerre a PSZÁF a Concorde Alapkezelőnek. A nyolcból öt származtatott alap lesz, ezek mindegyike a Platina névre hallgat, és valamely görög betű teszi lehetővé a megkülönböztetésüket (alfa, béta, gamma, delta és pí). További három a Concorde PB1, PB2 és PB3 elnevezést kapta. Amint az alapkezelőtől megtudtuk, az alapcsalád az új adójogszabályokhoz való rugalmas alkalmazkodás érdekében született, és a privátbanki ügyfelek vagyonkezelési területe számára készült. Ha ugyanis az ügyfelek vagyonát az eddigi rendszer szerint kezelnék, a számlájukon levő értékpapírok forgatásával hamar adókötelessé válna a hozam. A szeptember 1-je előtt megvett befektetési jegyek hozama viszont akár több év múlva történő visszaváltás esetén is adómentes lesz.
Úgy tudjuk, az egyes alapokat befektetési politika szempontjából formálisan nem különböztették meg egymástól, szabályzatuk szerint elvileg tág térben mozoghatnak, a különbség a gyakorlatban alakul majd ki. Az alapkezelőnek egyébként igen gyorsan kellett cselekednie, hogy a szeptember elsejétől hatályba lépő törvényi változásokhoz igazodni tudjon, szinte óráról órára kellett követnie a fejleményeket. A befektetési alapok létrehozása ugyanis minimum többhetes, néha több hónapos procedúra szokott lenni. Ha több idő lett volna a felkészülésre, lehet, hogy a különböző pénzügyi csoportok tucatjával gyarapították volna a hazánkban létező alapok eleve egyre magasabb (már valószínűleg 300 felett járó) számát.
A Concorde-nál egyébként ősszel másfajta alapok létrehozására is készülnek, a részleteket azonban egyelőre titkosan kezelik.
