Nem változott sokat a forint helyzete szerdán a bankközi forintpiacon, nagy átlagban kissé talán erősödött. Az euró árfolyama 279 forint közelében kezdett, de innét gyorsan leesett, és a nap további részében 277,50 és 278,60 forint között tett kisebb-nagyobb kunkorokat. A hivatalos kereskedési idő végén 278,20 forint volt, ami nagyjából megegyezik az egy nappal korábbival. Később, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének meghallgatása előtt és után tovább süllyedt az árfolyam, lapzártánkkor épp elérte a 277 forintot. A dolláron még inkább meglátszott a tengerentúli befolyás, a 222-223 forintos ár kora este 223,50-en tetőzött, valószínűleg elsősorban az amerikai inflációs adat közzétételének hatására (ennek nyomán ugyanis erősödtek a kamatemelési várakozások). Innét azután meredeken zuhant alá egészen 220,50-ig a meghallgatás után.
A másodlagos állampapírpiac is csendes volt, néhány rövidebb futamidőnél egyáltalán nem változott, másutt 4–7 bázisponttal csökkent a referenciahozam. Ma 70 milliárd forintnyi hároméves és 20 milliárdnyi tizenöt éves kötvényt kínálnak majd az aukción. A külföldiek kezében levő állampapírok állománya nagyjából szinten maradt az utóbbi időben, általában pár tíz milliárd forinttal haladja meg a 2700 milliárd forintot.
A bankközi forintpiacon az overnight kamat az MTI-Eco szerint 6,20–6,30 százalékról 6,15–6,20 százalékra csökkent, a hosszabb lejáratokon pedig néhány bázisponttal mérséklődött a kamatszint. Az MNB hétfői kamatdöntő ülése előtt a piaci szereplők általában mérsékelt, 25 bázispontos emelést várnak, de néhányan 50 bázispontos növelést sem zárnak ki.
